Videoton: bukarestiekkel is meccselnek januárban – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.28. 08:10
A labdarúgó NB I-ben az ősszel holtversenyben a legtöbb pontot gyűjtő Videoton a román első osztályú Dinamo Bucuresti-tel is megmérkőzik a spanyolországi edzőtáborban.



A Videoton egyelőre nem ismertette részletes téli felkészülési programját, ám Kovács Zoltán sportigazgató korábban elmondta, a csapat Spanyolországban és az Arab Emírségekben edzőtáborozik majd.

A Videoton egyelőre nem ismertette részletes téli felkészülési programját, ám Kovács Zoltán sportigazgató korábban elmondta, a csapat Spanyolországban és az Arab Emírségekben edzőtáborozik majd.

A Gazeta Sporturilor számolt be a január 15. és 29. között ugyancsak Marbellában készülő Dinamo Bucuresti ellenfeleiről, ez alapján a román élvonal ötödik helyén telelő fővárosi csapat a Videotonnal is megmérkőzik.

A VIDEOTON FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 5.
Edzőtábor: Spanyolországban és az Arab Emírségekben táboroznak (a pontos időpontok még nem ismertek)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
A klub még nem jelentett be felkészülési meccseket.

Legfrissebb hírek

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
14 órája

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós egy góllal búcsúzott Romániától

Kézilabda
2026.05.07. 23:17

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54
Ezek is érdekelhetik