DVTK: bejelentették a középpályás szerződtetését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.19. 16:05
null
Fülöp Istvánt kivásárolta a DVTK a Botosanitól (fotó: dvtk.eu)
A Diósgyőri VTK bejelentette, hogy szerződtette Fülöp Istvánt, a román FC Botosani 26 éves középpályását.

A sáromberkei Fülöp István szülővárosában, az erdélyi Marosvásárhelyen kezdett futballozni. Az FC Botosanival feljutott az élvonalba, majd stabil első osztályú játékos vált belőle. Az idei bajnokságot fantasztikusan kezdte, 7 mérkőzésen 7 gólt szerzett, két alkalommal duplázott. Hét góljával a román első osztály egyik legeredményesebb labdarúgója, emellett két gólpasszt jegyzett eddig a bajnokságban. Bal oldali középpályásként vagy az ék mögött érzi magát a legjobban a pályán, de játszott már a jobb oldalon is – írja róla a DVTK honlapja.

A Nemzeti Sport szeptemberi, Fülöp Istvánnal készített interjúját ide kattintva olvashatja el.

Fülöp egy hete készül Horváth Ferenc együttesével, a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen be is mutatkozott. Benczés Miklós sportigazgató szerint ék mögötti középpályásként pótolhatja az FTC-hez szerződő Bognár Istvánt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Bényei Balázs (Békéscsaba), Osváth Attila (Vasas), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Simon Ádám (Videoton),
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik (Puskás Akadémia FC), Elek Ákos, Georges Griffiths, Németh Milán

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
21 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34