Felkészülés: kettőből semmi – a 90. percben kapott gólt a Debrecen

2017.01.25. 16:51
Második szerdai felkészülési mérkőzését sem tudta megnyerni a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen, amely egy 90. percben szerzett góllal szenvedett vereséget a másodosztályú Balmazújvárostól.

A DVSC hivatalos honlapjának beszámolója szerint a hazai csapat birtokolta többet a labdát, ugyanakkor a vendégek gyors kontrákat vezettek, és a 22. percben majdnem a vezetést is megszerezték: Braniszlav Danilovics nagyot védett, Fekete Ádám második próbálkozása pedig a jobb kapufáról pattant ki. A 36. percben a debreceniek veszélyeztettek: Tőzsér Dániel passzát Chuka Derick Ogbu középről lőtte kapura, Horváth László védett.

A második félidőt inkább a küzdelem jellemezte. A Loki előtt adódott ugyan néhány lehetőség, de nem tudott betalálni, ellenben a Balmazújváros Belényesi Miklós 90. percben szerzett találatával megnyerte a mérkőzést.


A második félidőt inkább a küzdelem jellemezte. A Loki előtt adódott ugyan néhány lehetőség, de nem tudott betalálni, ellenben a Balmazújváros Belényesi Miklós 90. percben szerzett találatával megnyerte a mérkőzést.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Balmazújváros (NB II)
01 (00)
Debrecen-Pallag.

DVSC
: Danilovics – Nagy Z. (Kusnyir 75.), Szilvási, Brkovics, Barna – Tőzsér, Jovanovic (Sütő, 80.) – Feltscher, Holman, Mengolo (Bíró P., 58.) – Chuka (Pap Zs., 88.).
B
ALMAZÚJVÁROS: 1. félidő: Horváth L. – Bokros, Papp F., Tamás, Németh Á. – Sigér, Kiss L. – Kapacina, Zsiga, Kovács Á. – Fekete Á.. 2. félidő: Szécsi G. – Vachtler, Rus, Heffler N., Virág A. – Bódis, Kiss, Hadházi, Vajda – Kamarás, Belényesi.
G: Belényesi (90.)
Forrás: dvsc.hu

A DVSC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10.
Edzőtábor: január 27. – február 8., Algarve (Portugália)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., Pallag:DVSC–DVSC-DEAC 1–0(Chuka)
Január 21.,Pallag:DVSC–DVSC-DEAC, U19 vegyes 3–1(Tőzsér, Mengolo, Takács T.)

Január 25., Pallag: DVSC–Kisvárda 2–2 (Osváth, Könyves)
Január 25., Pallag: DVSC–Balmazújváros 0–1
Február 1., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–Djurgarden (svéd)
Február 4., Parchal, Atlantic-kupa, 20.45: DVSC–AGF Aarhus (dán)
Február 6. vagy 7., Faro, Atlantic-kupa, helyosztó: az ellenfél még nem ismert
Február 11.: DVSC–Békéscsaba

Legfrissebb hírek

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
4 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:57

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50
Ezek is érdekelhetik