MTK: megerősítették a szenegáli középpályás távozását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.25. 10:24
null
Khaly Iyane Thiam (jobbról a második) a Gaziantepspor mezében (Fotó: gaziantepspor.org)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján erősítette meg, hogy szenegáli középpályása, Khaly Iyane Thiam kölcsönben a török élvonalbeli Gaziantepsporban folytatja a pályafutását.

 

A 23 esztendős futballista az előző fél évben az azóta már Nikolics Nemanját is szerződtető Chicago Fire-nél futballozott, s bár korábban úgy tűnt, hogy az amerikai kölcsönjáték után visszatér az MTK-hoz – a múlt héten a kék-fehérekkel edzett –, mégsem marad Magyarországon.

Thiam lehetséges klubváltásáról török sajtóhírekre hivatkozva már beszámoltunk, most pedig az MTK is megerősítette, hogy a szenegáli középpályás kölcsönbe a Süper Ligben sereghajtó Gaziantepsporhoz igazol, amely opciós jogot szerzett a végleges megszerzésére. Ezzel szemben a török klub arról számolt be, hogy az afrikai labdarúgó három és fél éves megállapodást írt alá.

Thiam 2012-ben került Magyarországra, a Kaposvárhoz, onnan szerződött 2014-ben az MTK-hoz. Az NB I-ben 72 meccsen lépett pályára, hét gólt szerzett (az MTK-s mutatója: 47 mérkőzés, 3 gól).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Jurij Kolomojec (ukrán, Vorkszla Poltava – Ukrajna), Nikházi Márk (DVTK)
Kölcsönbe érkezők:
Leandro Martínez (argentin-olasz, Haladás, az ősszel kölcsönben Lucchese Libertas – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: Jakab Dávid
(ZTE, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:

Távozók:Szatmári Lóránd (Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Demjén Patrik (Dorogi FC), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, amerikai kölcsönadás – Chicago Fire – után Gaziantepspor – Törökország)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Torghelle Sándor

Legfrissebb hírek

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
8 perce

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
5 órája

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
9 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik