Paks: Nagy Ádám bizonyíthat, Kemenes Szabolcs már nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.10. 08:21
Nem lesz nagy játékosmozgás a Paksi FC-nél, a Telkiben edzőtáborozó csapat Kemenes Szabolcs nélkül kezdte meg a felkészülést. 

Hétfő délelőtt találkoztak, s délután már edzőtáborba is vonultak a Paks labdarúgói. A bajnokság folytatását a 8. helyről váró együttes szombatig Telkiben gyakorol – minden igényt kielégítő körülmények között. A felkészülés első napján talán még korai arról beszélni, hogy milyen mozgás lehet a játékoskeretben, egyvalami azonban borítékolható: nagy átalakítás nem várható.

A legfrissebb magyar vonatkozású átigazolási hírekről itt olvashat!
Az NB I-es csapatok összes átigazolását itt találja meg!
Tekintse át az NB I-es csapatok téli felkészülési programját!

A Csertői Aurél vezette szakmai stábnak nem lenne ellenére, ha az átigazolási időszakban egy középpályással és egy támadóval erősödne az állomány, ugyanakkor ezúttal is megadja a bizonyítás lehetőségét a fiataloknak, amit az is jelez, hogy a belső védőként bevethető, 20 esztendős Nagy Ádám (az ősszel 18 meccsen három gólt szerzett a paksiak NB III-as csapatában) és a vele egykorú, középpályán számításba vehető Simon Márk (a harmadik vonalban 14 találkozón kétszer volt eredményes) is elutazott az edzőtáborba. Fejős Áron viszont a vállműtétje után egyelőre rehabilitációs munkát végez.

Ahogy azt már korábban jeleztük, az ősszel alapembernek számító Kemenes Szabolcs távozhat, a vezetőedzővel nézeteltérésbe kerülő kapusnak nem is kellett az első edzésen megjelennie, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik érte, a 30 esztendős kapus másik klubban folytatja a pályafutását.

A tolnaiakkal kapcsolatos hír még, hogy Laczkó Zsolt iránt a Bp. Honvéd érdeklődik.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Nagy Ádám, Simon Márk
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kemenes Szabolcs, Laczkó Zsolt (Bp. Honvéd)

A PAKSI FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 9–16., Telki; január 21–31., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18.: Paks–Siófok
Február 4.: Pécsi MFC–Paks
További februári mérkőzések, melyeknek a pontos időpontját még nem közölte a klub:
Paks–Cibalia Vinkovci (horvát)
Budafok: Paks–Kisvárda

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08