Szivics Pintérénél támadóbb csapatot ígér; „gyengül a bajnokság”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 11:04
null
Tomiszlav Szivics támadóbb csapatot ígér, és nem engedi el a Felcsútra távozó Pintér Attila kiszemeltjeit (Fotó: Veres Viktor)
Hétfőn munkába állt Mezőkövesden az új vezetőedző, Tomiszlav Szivics, aki a keretről, a várható változásokról és az NB I erősségéről, illetve gyengüléséről is beszélt évindító nyilatkozatában.

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Mezőkövesdről az NB II-es Puskás Akadémia FC-hez szerződő Pintér Attila Molnár Gábor mellett Marek Strestíket is vinné magával Felcsútra.

Csakhogy előbb a klubvezetőség, majd a korábbi szövetségi kapitányt váltó Tomiszlav Szivics szögezte le, egyik játékos sem követi Pintért.

„Tállai András elnökkel beszélgettünk erről a szerződéskötéskor, és ki lehet jelenteni, sem Molnár Gábor, sem Marek Strestík nem igazol el tőlünk – hangsúlyozta a Nemzeti Sportnak a vezetőedző. – Változás lehet a keretben, mert felesleges huszonnyolc labdarúgót tartani, húsz mezőnyjátékos és három kapus nekem elég, egy hét alatt kikristályosodik, kikre számítok feltétlenül.”

„Más stílusban futballozó Mezőkövesdet képzelek el, nem annyira a védekezés jellemez majd bennünket, mint az ősszel, annál támadóbb szellemű lesz a játék” – beszélt a szakember a szakmai elképzeléseiről.

A kerettel kapcsolatos hír, hogy a sérüléséből felépülő mali csatár, Ulysse Diallo a Nemzeti Sport kérdésére megerősítette, hogy Törökországból keresték, és már a klubok között is volt kapcsolatfelvétel, de egyelőre szeretne a Mezőkövesdre koncentrálni. Konkrétumokkal nem tud szolgálni a lehetséges átigazolásával kapcsolatban.

Tomiszlav Szivics viszont elmondta a véleményét a bajnokság erősségével, vagy inkább gyengülésével kapcsolatban.

„Szerintem gyengül a bajnokság, ezt mutatja, hogy több csapatban még mindig az idősebb játékosok viszik a prímet, valamint az is, hogy az elmúlt szezonban hajszállal bent maradó Vasas az ősszel holtversenyben a legtöbb pontot szerezte. Vannak persze erős klubok, mint a Videoton és a Ferencváros, azon vagyunk, hogy a Mezőkövesd is az legyen” – fogalmazott a szakember.

TOMISZLAV SZIVICS A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN BESZÉL AZOKRÓL A KÖVESDI JÁTÉKOSOKRÓL, AKIKRE DIÓSGYŐRBEN NEM SZÁMÍTOTT, BŐVEBBEN IS KITÉR SZAKMAI TERVEIRE.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Heffler Norbert (Nyíregyháza)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Ulysse Diallo (mali, Elazigspor – Törökország)

A MEZŐKÖVESD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 9.
Edzőtábor: január 23. – február 4., Mezőkövesd, Zsóry Hotel
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18.:Mezőkövesd–Jászberény
Január 21., SZAC-pálya, 13.00: Bp. Honvéd–Mezőkövesd
Január 25.:Mezőkövesd–Nyíregyháza
Január 25.:Mezőkövesd–Ceglédi VSE
Január 28.:Mezőkövesd–Cigánd
Február 4.:még nincs ellenfél

Legfrissebb hírek

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
22 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik