DVTK: Újpestről érkezik erősítés – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.06. 23:21
A labdarúgó NB I 9. helyén álló Diósgyőr az Újpestről érkező Nagy Tiborral erősíti meg a keretét – tudta meg a boon.hu.

A borsodi lap úgy tudja, hogy a DVTK Nagy Tiborral, valamint a játékos klubjával, az Újpesttel is megállapodott már.

A 25 éves jobb oldali védő 64 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt az MTK-val és az Újpesttel. Nagy ebben a szezonban 15 bajnokin lépett pályára, a szezon végén lejárna a szerződése a lila-fehéreknél.


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Egyed Balázs (Cigánd SE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bényei Balázs (Békéscsaba), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Nagy Tibor (Újpest)
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Németh Milán (Soproni VSE, szabadon igazolhatóként), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Bacsa Patrik (Kisvárda)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Griffiths (elefántcsontparti)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kizárta az Újpestet két átigazolási időszakból (2016 nyár és 2017 tél).

Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szűcs Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Nagy Tibor
(DVTK)

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
21 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20
Ezek is érdekelhetik