MK: Botka tudja, mire számíthat a szurkolóktól – különösen győzni akar

GALAMBOS DÁNIELGALAMBOS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 09:30
null
Botka (jobbra) gyorsan elkapta a ritmust a Fradiban (Fotó: Veres Viktor)
Az első Fradi–Honvédon túl van. Hanem azért ez más lesz. Belépni vendégként oda, ahova eddig hazajárt, ahol felnőtt, ismeri a létesítmény minden zegét-zugát, tudja, hol van kitaposva a fű és hol nem, tudja, hány lépésre van a játékoskijáró vége az oldalvonaltól. Szóval bizonyosan nehéz lesz az őskispesti Botka Endrének szerdán idegenként betoppannia a Bozsik-stadionba a Honvéd–FTC Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára.

„Az lesz – ismerte el a Ferencváros huszonkét éves jobbhátvédje. – Kétszer játszottam eddig a Honvéd ellen, az első alkalommal kecskemétiként, de mindkétszer távol a Bozsik-stadiontól. Most először viszont ellenfélként lépek pályára, ami megint új helyzet, de nagyon várom. Azért majd figyelek, nehogy továbbmenjek eggyel, és a hazai öltözőben kössek ki.”

A kispesti fanatikusok nem vették valami jó néven, hogy már nem a Honvédhoz tartozik, a Groupama Arénában rendezett odavágón – mint az kalkulálható volt – hol a nevétől, hol az árulózástól volt hangos a stadion, aligha lesz ez másként a XIX. kerületben.

„Nem lepett meg a szurkolói reakció, hasonlóra számítok ezúttal is, de megértem a drukkereket. A kilencven perc alatt azonban egyszer sem vonta el a figyelmemet semmilyen külső tényező, tökéletesen tudtam a futballra koncentrálni, szerintem jól kezeltem a helyzetet.”

Koncentrációra ezúttal is szükség lesz a zöld- fehér oldalon, mert ugyan a Fradi nyert az első mérkőzésen, a tavaszi bajnoki szezont remekül, két győzelemmel kezdő Honvéd ellen a 2–1-es előny nem éppen megnyugtató.

„Felkészültünk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Feltehetőleg apróságok döntenek, alighanem hatalmas taktikai csata dúl majd a pályán. Ez persze nem azt jelenti, hogy túltaktikázzuk a dolgot, hogy berendezkedünk a döntetlenre, mert nekünk az is jó – győzni akarunk Kispesten is. Én különösen” – hangsúlyozta Botka.

BOTKA ENDRE A FRADI SZEZONRAJTJÁRÓL ÉS JÁTÉKÁRÓL BŐVEBBEN IS BESZÉL A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
2017. február 11. (szombat)

ZTE (NB II)–Újpest 1–4 (Mohl 11., Bardi 19., Balogh B. 70., Diarra 72., ill. Bobál G. 89.)
Dorog (NB II)–Vasas 1–2 (Mészáros Á. 30., ill. Saglik 4. Murka 52.)
Csákvár (NB II)–Soproni VSE (NB II) 2–1 (Oldal 1., Németh M. 23. – öngól, ill. Horváth P. 38.)
Érd (NB III)–Budafoki MTE (NB III) 2–1 (Melczer 28. – tizenegyesből, 76., ill. Oláh L. 20.)
Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr 0–0

Ferencváros–Bp. Honvéd 2–1 (Moutari 33., Leandro 52., ill. Lanzafame 89.)
2017. február 14. (kedd)

Cegléd (NB II)–DVTK 0–1 (Ugrai 26.)
Szentlőrinc (NB III)–Szolnoki MÁV (NB II) 0–2 (Olasz 63., Tóth L. 79. – 11-esből)

VISSZAVÁGÓK
2017. február 28. (kedd)
14.30: Vasas–Dorog (NB II)
2017. március 1. (szerda)

14.30: Újpest–ZTE (NB II)
14.30: Szolnoki MÁV (NB II)–Szentlőrinc (NB III)
14.30: Budafoki MTE (NB III)–Érd (NB III)
14.30: Gyirmót FC Győr–Mezőkövesd
18.00: Soproni VSE (NB II)–Csákvár (NB II)
18.00: DVTK–Cegléd (NB II)
20.30: Bp. Honvéd–Ferencváros

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
3 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik