Szurkolók: FTC- és DVTK-drukkerek összecsapása Újpesten

Vágólapra másolva!
2017.02.06. 14:17
Egy szurkolói Twitter-bejegyzés szerint vasárnap diósgyőri és ferencvárosi szurkolók verekedtek össze a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Sport Online megkeresésére azt a tájékoztatást adta az üggyel kapcsolatban, hogy Újpesten történt rendőri intézkedés, 12 főt előállítottak.


 

Egy éjszakai Twitter-bejegyzés szerint ferencvárosi és diósgyőri drukkerek csaptak össze vasárnap a fővárosban, az összecsapásban csaknem százan vehettek részt.

A BRFK ezzel összefüggésben a következőkről tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t:

„2017. február 5-én 18 óra 25 perckor a BRFK munkatársai csoportosan elkövetett garázdaság miatt intézkedtek több személlyel szemben Budapesten, a IV. kerületben, az Erdősor út és a Pálya utca kereszteződésében. A rendőrök a buszról leszállított emberek közül 12 főt előállítottak, és csoportosan elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Az elkövetők szabadlábon védekeznek.”

Azt egyelőre nem tudjuk, mit kerestek ott a két csapat drukkerei, hogyan kerültek Újpestnek arra a részére, ahol az Újpest FC-nek és az UTE-nek is vannak pályái.

Az FTC és a DVTK vasárnap jégkorong Mol Liga-találkozón mérkőzött meg a főváros másik pontján, Pesterzsébeten, de a diósgyőri ultrák szervezetten nem járnak jégkorongmeccsekre, így aligha az a találkozó jelentette az apropót.

Legfrissebb hírek

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 10:09

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Bárdos Bence: Szívesen emlékszem vissza az egerszegi gólomra

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 09:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Vladimir Radenkovics az Újpesttől elszenvedett vereség után: Először vagyok igazán mérges a csapatra

Labdarúgó NB I
2025.11.03. 08:11

Hiába az egy félidőnyi emberhátrány, az Újpest két góllal nyert Diósgyőrben

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 17:31

Három év után áll újra kiesésre a Diósgyőrben vendégeskedő Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 11:24
Ezek is érdekelhetik