Hali: újabb két évig támogatja a klubot a névadó szponzor

MTI MTIMTI MTI
2017.04.21. 11:52
Újabb két évig támogatja, összesen 600 millió forinttal a Haladás VSE labdarúgócsapatát a Swietelsky Vasúttechnika Kft. – az egy plusz egy évre szóló szponzori szerződést pénteken írták alá Szombathelyen.

Tóth Miklós, a Swietelsky-Haladás ügyvezető elnöke elmondta: a támogatásnak köszönhetően a csapat meg tudja őrizni anyagi stabilitását, továbbra is az NB I-ben tud szerepelni. Hozzátette, bízik abban, hogy ennek kapcsán újabb támogatók léphetnek fel a Szombathelyi Haladás oldalán.Tóth Miklós, a Swietelsky-Haladás ügyvezető elnöke elmondta: a támogatásnak köszönhetően a csapat meg tudja őrizni anyagi stabilitását, továbbra is az NB I-ben tud szerepelni. Hozzátette, bízik abban, hogy ennek kapcsán újabb támogatók léphetnek fel a Szombathelyi Haladás oldalán.

Völgyesi Zsolt, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója a szerződés aláírása előtti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: szeretné, ha cégük a magyar sportélethez továbbra is aktívan járulhatna hozzá. Kiemelte, hogy a magyar futballnak itthon és a nemzetközi színtéren is van jövője, ezért segítik évek óta a Haladást.

Hozzátette: a támogatásért cserébe elvárják, hogy a csapat eredményesen szerepeljen az élvonalban, minél jobb helyezést érjen el, valahol az „élbolyban” végezzen.

Szólt arról is, hogy cégük a társadalmi szerepvállalás jegyében évente 400-500 millió forintot költ sporttámogatásokra, az ovifocitól a sakkon át, az asztaliteniszen keresztül a labdarúgásig.

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője az Illés Labdarúgó Akadémia székházában tartott sajtótájékoztatón – a Haladás Rohonci úti új sportkomplexumát még építik – úgy fogalmazott: Szombathelyen még az is a Haladás szurkolója, aki életében nem járt meccsen.

Elismerésre méltónak nevezte a csapat idei jó szereplését, örvendetesnek, hogy hamarosan leteszik az új edzőpálya alapkövét, és nagyszerűnek, hogy az ősszel várhatóan átadják a Haladás VSE valamennyi szakosztályának otthont adó Rohonci-úti sportkomplexumot, benne az UEFA 4-es labdarúgó-stadionnal. Reményét fejezte ki, hogy a csapat szeptemberben a szezonnyitó mérkőzést már ott játszhatja.

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
21 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08