Újpest: 3 országból figyelik az alapembert – élcsapatok is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.04. 13:07
A Nemzeti Sport Online Izraelből származó értesülései szerint két helyi élcsapat is élénken érdeklődik az Újpest korábbi U21-es válogatott középpályása, Windecker József iránt. Ugyanakkor Izraelben úgy tudják, más országból is figyelik a 24 éves futballistát.

Klub közeli, izraeli forrásokból úgy értesültünk, hogy a Maccabi Haifa és a Beitar Jerusalem is figyeli az Újpest középpályását, Windecker Józsefet. Két élcsapatról van szó, hiszen az előző évadban a Beitar az El-szereplést érő 3. helyen végzett, a Maccabi Haifa pedig 4. volt. Jelenleg mindkét gárda a felsőházi rájátszásban szerepel, nem mellesleg a Beitar hatszoros, a Maccabi 12-szeres izraeli bajnok.

Ugyanakkor Izraelben úgy tudják, hogy egy patinás lengyel klub és egy német másodosztályú csapat is érdeklődik Windecker iránt.

A védekező középpályás 2015-ben szerződött Győrből Újpestre. Első idényében sérülés hátráltatta, de ebben az évadban mind a 24 bajnokin játszott, három gólt szerzett, négyet pedig előkészített. A szerződése 2018 nyaráig köti a lilákhoz.

A játékost képviselő Stars and Friends menedzseriroda részéről Esterházy Mátyás a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, valóban több klub is érdeklődik az újpesti futballista iránt, de konkrétumokról nem tud beszámolni, és a csapatneveket sem szeretné kommentálni.

„Valóban több helyről érdeklődnek Windecker József iránt, de a játékos most csak erre a szezonra összpontosít, hogy minél sikeresebb legyen az Újpesttel. Türelmesek vagyunk, a jövőjét érintő kérdésekkel ráérünk a nyáron foglalkozni” – fogalmazott a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08