FTC: Jó az U17-es válogatott sikereit látni – Thomas Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 23:37
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, valamint Lisztes Krisztián, a klub jelenlegi utánpótlás szakmai-igazgató helyettese is kifejtette véleményét az U17-es Európa-bajnokságon a legjobb nyolc közé jutó korosztályos magyar válogatottról, valamint szó esett az FTC-től nemrég profi szerződést kapó Csonka Andrásról is.

„Óriási siker, amit az U17-esek elértek. Theo Schneiderrel rengeteget kint voltunk a mérkőzéseiken Telkiben. Az elitkörben az oroszok elleni fordítással kvalifikálták magukat az Eb-re, és egy pillanatig sem féltettem ezt a csapatot, hiszen nagyon jó karakterek alkotják az együttest. Azt is bizonyították, hogy vesztes helyzetből is fel tudnak állni, ez a franciák ellen is megmutatkozott. A sikerek összekovácsolnak egy csapatot mentálisan, és fizikailag is. Azokat a hibákat, amiket láttam tőlük az itthoni mérkőzéseken, mind kijavították. A formaidőzítés nagyon jól sikerült a csapatnak. Ismerem a vezetőedzőjüket, Szélesi Zoltánt, így tudom mennyire precíz, és mennyire komolyan veszi a munkáját. Reális sanszuk van a törökök ellen, hogy még tovább jussanak” – mondta Lisztes Krisztián a fradi.hu-nak.Lisztes Krisztián a fradi.hu-nak.

„Nagyon jó az U17-esek sikereit látni, jó munkát végeznek. Emlékszem az Oroszország elleni mérkőzésre, és most pedig a csoport első helyén zártak. Ez nagyon sokat jelent a magyar labdarúgásnak. Csonka remekül játszik, sosem veszít labdát, remekül érti a játékot. Sok erőpróba vár még rá, de látszik, hogy nagyon stabilan játszik a középpályán, és a csapattársak is tudják, hogy ha Andrásnak passzolnak, akkor jó helyen van a labda” – fogalmazott Thomas Doll az U17-esekkel és az elitkör után a Fradival profi szerződést kötő Csonka Andrással kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
1 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20
Ezek is érdekelhetik