A Haladás otthonában ismét győzött a Gyirmót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.27. 18:49
null
A Gyirmót másodszor is bajnoki sikernek örülhetett a Haladás otthonában (fotó: Unger Tamás)
A labdarúgó NB I 33., utolsó fordulójában a már fordulókkal ezelőtt kieső Gyirmót a Haladás soproni ideiglenes otthonába látogatott. Az egyetlen olyan stadionban vizitált az idény után távozó Urbányi István vezetőedző csapata, amelyben a szezon során eddigi egyetlen idegenbeli győzelmét aratta. A Gyirmót még szeptemberben tudott győzni a Haladás otthonában – és az élvonaltól búcsúzó vendégek hattyúdalként újra legyőzték Sopronban a Haladást.

A vendégek viszonylag hamar bizonyították, hogy a nem túl távoli Sopronban igazán otthon érzik magukat, mindössze hét perc után Szegi Vince első élvonalbeli góljával megszerezték a vezetést.

A Haladást láthatóan meglepte a gól és a vendégek szervezett játéka, ami arra épült, hogy fegyelmezett védekezést szem előtt tartva próbálnak meg gyors támadásokkal operálni. A Haladás ennek nem igazán találta az ellenszerét, így az első félidőben nagyítóval kellett keresni a futballra emlékeztető jeleneteket.

A második játékrészben aztán szerencsére valamelyest felpörögtek a csapatok, sőt, némi meglepetésre éppen a Gyirmót volt az, amelyik nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt. Igaz, ennek némileg ellentmond, hogy bő negyedóra játék után a Tóth Máté buktatásáért megítélt büntetőt Joel Williams értékesíteni tudta, azaz egyenlített a Haladás.

Jön az aranyrangadó, ismét tarolnak a külföldi edzők!
Bódog lesz boldog, vagy Herczeg lesz király? S mit lép az MTK?

Alig három perc után aztán „helyreállt a világ rendje”, amikor Máté János szép szabadrúgásból ismét megszerezte a Gyirmótnak a vezetést. A hajrára fordulva aztán a vendégek már nem is engedték ki a kezükből a győzelmet, amit teljesen megérdemelten szereztek meg a láthatóan különösebb elképzelés nélkül futballozó Haladás otthonában.

A Gyirmót tehát a második vonalban folytatja, míg a Haladás a hatodik helyen zárta az idényt, vagyis a következő szezonban eggyel többször fogadhatja ellenfeleit hazai pályán – a zöld-fehérek számára ugyanis ez volt a tétje a találkozónak.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ

HALADÁS–GYIRMÓT 1–2 (0–1) (G.: Williams 64. –11-esből, ill. Szegi V. 7., Máté J. 71.)
Sopron, Városi Stadion, 19 óra. Vezeti: Szilasi Szabolcs

A VÉGEREDMÉNY
1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25 65
2. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37 62
3. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10 52
4. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10 52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4 45
6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4 43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4 42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4 41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15 40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19 37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10 37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30 24

NB I, 2016–2017, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Mezőkövesd 1–1Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Berke Balázs
Ferencváros–Újpest FC 2–0Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion Bognár Tamás
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 1–3
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
Paksi FC–MTK Budapest 1–1Paks, Városi StadionIványi Zoltán
Haladás–Gyirmót FC Győr 1–2Sopron, Városi StadionSzilasi Szabolcs
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Novák Csanád góljaival győzte le a Gyirmót a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:24

A gyirmóti Iván Alex góljában a gyeptégla is benne volt

Labdarúgó NB II
2026.07.28. 11:25