DVSC: Herczeg András marad a vezetőedző – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 14:09
null
Herczeg András irányítja a 2017–2018-as szezonban is a DVSC-t (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy az előttünk álló szezonban Herczeg András irányítja a csapatot. A tréner Leonel Pontestől vette át az irányítást a bajnokság utolsó fordulója előtt, és sikeresen vívta ki a bennmaradást a csapattal.

 

 

Mint arról beszámoltunk, a DVSC május 22-én szerződést bontott Leonel Pontessel, és Herczeg Andrást bízta meg a csapat vezetésével az utolsó, kulcsfontosságú bajnokira. A DVTK-t legyőzte az NB I 33. fordulójában a hajdúsági együttes, így kivívta a bennmaradást.

Herczeg András a DVSC történetének legsikeresebb edzője – olvasható a dvsc.hu közleményében. Először 1997 tavaszától másfél éven keresztül irányította a csapatot, 2004 novemberében pedig ismét leült a felnőttegyüttes kispadjára mint pályaedző, és segítette Supka Attila és Miroslav Beránek munkáját. Ez idő alatt a csapat három bajnoki címet nyert. Miután Miroslav Beránek 2007 decemberében bejelentette, nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, a szakmai stáb élére Herczeg András került, akivel sikert sikerre halmozott az együttes. Irányításával a DVSC két bajnoki címet, egy ezüstérmet, két Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert, emellett bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, egy évvel később az Európa-liga csoportkörébe.

Az előttünk álló szezonban tehát Herczeg irányítja a Lokit, a szakmai stábot a felkészülés kezdetéig állítja össze az új vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:28

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik