DVSC: visszatér a kölcsönadott csatár Nyíregyházáról

2017.06.15. 10:45
Megkezdte a felkészülést az előttünk álló szezonra a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC – írja a klub hivatalos honlapja. Visszatér a Lokihoz a tavasszal Nyíregyházán kölcsönben szereplő Takács Tamás, a hajdúságiaktól pedig távozik Osváth Attila és Braniszlav Danilovics – mindketten kölcsönben voltak, visszatérnek klubjukhoz.

Berdó Péter Szolnokról, Varga Kevin és Kuti Krisztián Cigándról, Kinyik Ákos Budaörsről tért vissza kölcsönből a DVSC-hez. Dusan Brkovics pénteken, Könyves Norbert pedig hétfőn csatlakozik a kerethez.

Az első csapattal készül két fiatal kapus, Szabados István és Kovács Péter, illetve tavasszal az NB III-ban futballozó Nagy Kevin. A 21 éves játékos az utolsó fordulóban, a Diósgyőr ellen csereként már pályára lépett.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Berdó Péter, Bokros Tibor (Balmazújváros, ?), Kinyik Ákos, Kuti Krisztián, Sós Bence (Mezőkövesd, ?), Takács Tamás, Varga Kevin
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Iszlai Bence (Haladás), Pekár László (Puskás Akadémia), Milos Cvetkovics (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia)
Távozók: Frank Feltscher (venezuelai), Haris Handzic (bosnyák), Ivan Kelava (horvát), Verpecz István (lejár a szerződése, Paks)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Dusan Brkovics (lejár a szerződése, Vasas), Holman Dávid (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
20 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
22 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17