Újpest: 20 éves nigériai tehetség érkezhet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.06. 09:03
null
Obinna Nwobodo az Újpesthez tart?
Nigériai médiaértesülés szerint Obinna Nwobodo, az Enugu Rangers labdarúgója próbajátékon szerepel az NB I-ben hetedik helyen végző Újpest FC-nél.

A scorenigeria.com.ng azt írja, Nwobodo Magyarországon tartózkodik, s az Újpestnél vesz részt próbajátékon. A portál úgy tudja, az 1996-ban született középpályásnak szerződést is kínált a lila-fehér klub, ám Christian Chukwu, az Enugu Rangers ügyvezetője közölte, az Újpest még nem kereste meg őket Nwobodo átigazolása kapcsán.

Nwobodo 2015-ben kezdte meg profi pályafutását a Rangersnél, amellyel első idényében bajnok lett hazája élvonalában. Az Enugu 32 évet várt hetedik bajnoki címére, Nwobodónak pedig fontos szerepe volt az aranyérem megszerzésében: hét góllal és tíz gólpasszal segítette csapatát. Nem meglepő módon a klubnál őt választották meg a szezon legjobb játékosának. Az idei kiírásban az Enugu Rangers 22 fordulót követően csak a 16. helyen szerénykedik.

A középpályás 2015-ben aranyérmet nyert hazájával az U20-as Afrika-kupán, az elődöntőben betalált Ghána ellen. A döntőben megsérült, ezért lemaradt a 2015-ös U20-as világbajnokságról. Állítólag korábban az Ajax megfigyelői nyomon követték teljesítményét.

ÍGY JÁTSZIK OBINNA NWOBODO:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, szabadon igazolhatóként, legutóbb Gyirmót FC Győr), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Osváth Attila (Vasas, a tavaszi szezonban kölcsönben: Debreceni VSC), Tamás Krisztián (Gyirmót)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Lázok János (Kisvárda), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy Gábor (lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Dortmund és Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
20 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08