Újpest: Balajcza nem tudott megegyezni a győriekkel

2017.06.07. 09:13
Az Újpest FC csapatkapitánya, Balajcza Szabolcs a szezon végén bejelentette, hogy tíz év után távozik a liláktól, akkor úgy tűnt, az NB II-be feljutó ETO FC Győrhöz szerződik, ám azóta kiderült, nem jutott egyezségre a kisalföldiekkel.

„Biztosan nem lesz a játékosunk Balajcza Szabolcs” – ezt Drucskó Zoltán, az ETO FC Győr klubigazgatója mondta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában.

A sportvezető kifejtette, Balajcza mindenképp védeni akar, de Győrben szeretnének lehetőséget adni egy fiatal kapusnak is, aki a 17 éves, saját nevelésű Gyurákovics Erik lehet, ezért a rutinos kapuvédővel nem tudtak megegyezni.

Hetekkel ezelőtt már jeleztük, Balajcza iránt a Siófok is érdeklődik, így elképzelhető, hogy a Rába-part helyett a Balaton mellé költözik a 37 éves futballista.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, szabadon igazolhatóként, legutóbb Gyirmót FC Győr), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Osváth Attila (Vasas, a tavaszi szezonban kölcsönben: Debreceni VSC), Tamás Krisztián (Gyirmót)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: Siófok)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Lázok János (Kisvárda), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy Gábor (lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Dortmund és Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08