DVTK: az NB II-ből igazolt középpályást Bódog csapata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.01. 08:00
null
Bódog Tamás (balra), Tóth Barnabás és a DVTK-mez (Fotó: dvtk.eu)
Az NB II-es Váctól igazolt védekező középpályást az élvonalbeli Diósgyőr. A 23 éves Tóth Barnabás először szerepelhet az NB I-ben.

 

Az 1994-es születésű Tóth Barnabás váci nevelésű, 2013-tól 2014 őszéig a Puskás Akadémia U21-es, illetve megyei I. osztályú csapatában játszott. 2015 tavaszára visszatért Vácra, ahol az NB III-ban, majd az NB II-ben futballozott, az előző idényben 26 bajnokin öt gólt szerzett.

„Június elején értesültem róla, hogy szeretne szerződtetni a DVTK, aminek természetesen nagyon örültem, mert ez fontos lépés a karrierem szempontjából, és remek lehetőségnek tartom – idézi Tóth Barnabást a DVTK honlapja. – A döntésemben fontos szerepet játszott a kiváló szakmai stáb, az infrastruktúra és a fantasztikus szurkolótábor. Jó helyre kerültem. Követtem a DVTK tavalyi szereplését, úgy gondolom, a csapat annál sokkal többre hivatott, és ezt be is fogjuk bizonyítani.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Forgács Dávid (Ancona – Olaszország), Makrai Gábor (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Óvári Zsolt (Puskás Akadémia), Tóth Barnabás (Vác)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Bacsa Patrik (Kisvárda), Oláh Bálint (ZTE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Tucsa Róbert
Kiszemeltek: Kondor Kristóf (Videoton II, próbajáték), Pekár László (Puskás Akadémia), Danijel Petkovics (montenegrói, MTK), Zwick Noah (Karlsruhe – Németország, próbajáték)
Távozók: Georges Griffiths (elefántcsontparti, lejár a szerződése), Patrick Mevoungou (kameruni, Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: Boros Gábor (Kazincbarcika), Lőrincz Patrik (Kazincbarcika), Mahalek Marcell (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők: Szabó Norman (FTC II)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:–
Az utánpótlásból felkerültek: Földi Máté
Kiszemeltek: –
Távozók: Majoros Árpád (szabadon igazolható), Németh Gábor (Érd, kölcsön után végleg), Nyilas Elek (szabadon igazolható), Pallagi Botond (Érd, kölcsön után végleg), Rusvay Gergely (szabadon igazolható), Rácz Márk (Gödöllő, kölcsön után végleg), Szenes Bence (szabadon igazolható), Szentpéteri Viktor (MTK), Tóth Barnabás (DVTK)
Kölcsönbe távozók:Dlusztus András (Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mátyás Zsolt (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
14 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34