Honvéd: szerződést kapott a nigériai válogatott hátvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.26. 19:57
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést kötött a klubnál próbajátékon részt vevő kétszeres nigériai válogatott jobbhátvéddel, Akeem Latifuval.

George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa tegnap elmondta, Akeem Latifu hétfő óta edzett együtt a csapattal. A próbajátékon pedig bizonyított a szakmai stábnak a 27 éves nigériai jobbhátvéd, így egyéves szerződést kötött a klubbal.elmondta, Akeem Latifu hétfő óta edzett együtt a csapattal. A próbajátékon pedig bizonyított a szakmai stábnak a 27 éves nigériai jobbhátvéd, így egyéves szerződést kötött a klubbal.

Latifu 2010-ig hazájában a Bussdor FC, Ocean Boys FC és Akwa United labdarúgója volt, majd légiósként három norvég csapatban, a Strömsgodsetben, az Aalesundban és a Höddben is megfordult, utóbbival pedig kupagyőztes lett.

2016-ban Ukrajnába szerződött, ahol a Sztal Kamjanszke játékosa lett. Ezt követően a török Alanyaspor és végül az azeri FK Zira együttesében futballozott – tudósít a kispestiek honlapja.

Latifu tagja volt a 2007-es kanadai U-20-as világbajnokságon szereplő nigériai válogatottnak, valamint kétszer a felnőttválogatott mezét is magára húzhatta.

A 27 éves játékosnak honfitársát, a térdsérülés miatt kidőlő Patrick Ikenne-Kinget kell majd elsősorban pótolnia.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Danilo(brazil, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dibba al-Fudzsajra – Arab Emírségek),Deák István(Mosonmagyaróvár), Akeem Latifu(nigériai, FK Zira – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Pölöskei Zsolt(Videoton)
Kölcsönbe érkezők:Laczkó Zsolt(Paks, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők:Bobál Gergely(ZTE FC),Fehér Imre(SZEOL SC),Varga Márkó(Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Banó-Szabó Bence, Berla Attila, Bíró Ákos, Gergényi Bence, Herjeczki Kristóf, Nemes Barna, Rózsahegyi Dominik, Stoiacovici Dávid
Kiszemeltek: –
Távozók:Hajdú Ádám(Paks, kölcsön után végleg),Hidi Patrik(szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas, Puskás Akadémia, DAC – Szlovákia),Koszta Márk(Mezőkövesd),Somogyi Csaba(Budafok),Dusan Vasziljevics(szerb-magyar, szabadon igazolható),Vernes Richárd(paksi kölcsön után ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Bora György(ismét Dorog),Vajda Dániel(budaörsi kölcsön után Dorog)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Balázs Zsolt(Paks, onnan ZTE FC),Zsótér Donát(Sint-Truiden – Belgium, onnan Újpest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
–

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
19 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08