Videoton: NB III-as csapattól érkezett kapus – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.14. 14:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Hársfalvi Andrást a harmadosztályú Veszprémtől. A 20 éves kapus kétéves szerződést kötött a fehérváriakkal.

Hársfalvi néhány hete már a Videotonnal készült, és eldőlt, hogy az NB I ezüstérmesénél folytatja pályafutását. A 20 éves kapus korábban több évet töltött Zalaegerszegen, de megfordult a Puskás Akadémiában és Balatonfüreden is. A legutóbbi idényben az NB III-as Veszprém színeiben 27 bajnokin védett.

Ugyanakkor négy kölcsönbe távozót is bejelentett a Vidi: Bévárdi Zsombor és Lorentz Márton Siófokon, Sejben Viktor Csákváron, míg Zöldesi Illés Kisvárdán játszik a 2017–2018-as idényben.

Mint arról beszámoltunk, pénteken sorsoltak az Európa-liga harmadik selejtezőkörére, a Videoton továbbjutása esetén a francia Bordeaux-val találkozik.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL

Érkezők: Bolla Bendegúz
(MTK Budapest), Hársfalvi András (Veszprém), Mocsi Attila (ETO FC Győr), Szabó Bence (Puskás Akadémia), Tamás Krisztián (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Burka Bendegúz, Magda Dávid, Szabó Bálint
Kiszemeltek: Luka Zahovic (szlovén, NK Maribor – Szlovénia)
Távozók:
Pölöskei Zsolt (Bp. Honvéd), Simon Ádám (gyirmóti kölcsön után Haladás)
Kölcsönbe távozók: Bévárdi Zsombor (Siófok), Lorentz Márton (soroksári kölcsön után Siófok), Sejben Viktor (Csákvár), Zöldesi Illés (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.13. 20:01

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37
Ezek is érdekelhetik