FTC: Thomas Doll csapata Pécsen játszik gálamérkőzést

2017.08.30. 16:29
Augusztus 31-én, a pécsi egyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából tartják meg a sportünnepély nevű rendezvényt, melynek fő attrakciója a Pécs-válogatott Ferencváros elleni gálamérkőzése lesz – számolt be róla a zöld-fehérek hivatalos honlapja.

A Pécs-válogatottat a PTE-PEAC és a PMFC jelenlegi labdarúgói, valamint a korábbiakban egyetemi bajnokságot nyerő, napjainkban NB I-es és NB II-es együttesekben futballozó egykori hallgatói alkotják. A szervezők hangsúlyozták, hogy a sportünnepély Magyarország legrégebbi egyeteme, a 650 esztendős Pécsi Tudományegyetem jubileumi évének egyik kiemelt programja.

A Ferencváros német vezetőedzője, Thomas Doll szerint csapatának előnyös lehet a PMFC stadionjában csütörtökön 15 órakor kezdődő mérkőzés.

„Jót tehet nekünk, hogy a válogatott szünet alatt is pályára léphetünk. Fogunk néhány új játékost látni a pályán, mivel többen a válogatottal vannak. Amolyan összekevert csapatunk lesz, mert több U19-es futballista is velünk van. Ez nagyon hasznos lehet. Nagy érdeklődéssel várjuk az eseményt, egy fontos egyetem miatt megyünk, a meccs után pedig egy kis ünnepségen is részt vehetünk. Mindig jó, ha egy hosszabb szünet alatt mérkőzést játszhatunk” – mondta Doll a fradi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
5 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35
Ezek is érdekelhetik