MLSZ: Pintér Attilának már fizetnie is kell a bírózásért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.22. 17:03
Az MLSZ fegyelmi bizottsága százezer forintos pénzbírságot rótt ki Pintér Attilára, a Puskás Akadémia vezetőedzőjére, mert a Diósgyőr elleni mérkőzést követő nyilatkozatában a játékvezetőt támadta.

Az MLSZ közleményében így szól az indoklás:

„Pintér Attila a mérkőzést követően így fogalmazott: »Azt nem hallgatom el, hogy ismét tizenegyest vett el tőlünk ugyanaz az alapvonali segítő, aki a Videoton ellen is. Ez már az ötödik meccs volt, amibe keményen belenyúltak.« A fent idézett kijelentésnek a FEB álláspontja szerint olyan negatív üzenete van, amely alkalmas lehet arra, hogy hosszabb távon a játékvezetőkkel, a szövetséggel szembeni bizalmat is megingassák, így megállapítható a Fegyelmi Szabályzat 22. § (1) bekezdésében meghatározott tényállás.”

Pintér Attila rendszeres panaszkodását Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője is megemlítette a két csapat szombati mérkőzését követően.

Az MLSZ keddi fegyelmi határozatai között szerepel még a diósgyőri Szarka Ákos három meccsre szóló eltiltása, illetve a Debrecen 200 ezer forintos bírsága, amelyet azért kell kifizetnie, mert a Videoton elleni hazai találkozóján a drukkerei pirotechnikai eszközöket használtak, valamint szidalmazták az ellenfelet.

Az NB II-es Kazincbarcika 500 ezer forintot fizet „a bajnokságra érvényes versenykiírási előírás megsértéséért” és szurkolóinak „az ellenfél és a mérkőzés 2. számú női asszisztensének szidalmazásáért”.

A teljes határozatot ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
9 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21