PAFC: Radó túl van a műtéten, több hónapos kihagyás jön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.07. 16:14
A székesfehérvári kórház traumatológiai osztályán sikeres bokaműtétet hajtottak végre a Puskás Akadémia támadóján, Radó Andráson, aki a Bp. Honvéd elleni szombati bajnokin (0–2) sérült meg.

Mint ismert, Radó András a Honvéd elleni bajnoki 15. percében sérült meg, és mint utólag kiderült, külsőboka-törést szenvedett. Mint ismert, Radó András a Honvéd elleni bajnoki 15. percében sérült meg, és mint utólag kiderült, külsőboka-törést szenvedett.

„Amennyire emlékszem, kaptam egy passzt, átvettem, megtoltam, ekkor érkezett hátulról Gergő, el akarta rúgni a labdát, és ahogy csúszott, eltalálta a támaszkodó lábamat. Amikor a földre kerültem, éreztem, hogy valami komolyabb lehet, mert eléggé szúrt, de arra azért akkor nem gondoltam, hogy törésről van szó” – mondta Radó András a pfla.hu-nak.

„Az orvosok szerint a műtét jól sikerült, minden rendben ment, az elmozdult csontot rögzítették egy fémlemezzel és csavarokkal. Az előzetes várakozások szerint egy hétig leszek fekvőgipszben, aztán öt hét könnyű járógipsz következik, majd a rehabilitáció, ami szintén öt-hat hetet vesz igénybe. Nagyon remélem, hogy ebből azért egy keveset le tudunk csípni, nyilván ez attól függ, hogy a lábam hogyan reagál a kezelésre” – fogalmazott állapotáról a támadó.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35

Puskás Akadémia: távozott a válogatott csatár

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 08:33