NB I: A hibákról szólt ez a mérkőzés – Erik van der Meer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.09.16. 23:17
Mint ismert, a labdarúgó NB I 9. fordulójában a Ferencváros 3–1-re nyerni tudott a címvédő Budapest Honvéd vendégeként. A mérkőzést követően a két vezetőedző, Thomas Doll és Erik van der Meer értékelte a látottakat.

„Jól kezdtünk, hamar vezetést szereztünk. Ezt követően azonban az első félidőben problémáink voltak, nehezen vettük fel a párharcokat, nehezen találtuk meg a ritmusunkat, nem tudtuk megtartani a labdát, vagy ha nálunk volt, túl gyorsan elíveltük azt” – kezdte a sajtótájékoztatóját Thomas Doll, az FTC trénere. „Jól kezdtünk, hamar vezetést szereztünk. Ezt követően azonban az első félidőben problémáink voltak, nehezen vettük fel a párharcokat, nehezen találtuk meg a ritmusunkat, nem tudtuk megtartani a labdát, vagy ha nálunk volt, túl gyorsan elíveltük azt” – kezdte a sajtótájékoztatóját Thomas Doll, az FTC trénere.

„Félidőben változtatnunk kellett: több bátorságot kértem a játékosaimtól, és azt, hogy több labdát tartsunk meg. Ezt követően a játékunk is jobban tetszett, főleg a középpályán teljesítettünk jobban. Jól használtuk ki az üres területeket, és egyre több labdát tartottunk meg.”

„Hétről hétre öröm látni azt a jó csapatszellemet, ami kialakulóban van. Egymásért harcolnak a játékosok, és az, hogy újra mérkőzéseket nyerünk, erős csapatok ellen is, csak erősíti ezt. Hiába vagyunk a bajnokság elején, hatpontos meccs volt, ezért örülök, hogy így álltunk hozzá, és sikerült nyernünk” – zárta mondandóját a német tréner.

Doll sajtótájékoztatója


„Számunkra a hibákról szólt ez a mérkőzés. Bobál Dávid az első félidőben, majd a másodikban is nagyot hibázott, egy ilyen jó játékos ellen (Varga Roland – a szerk.) pedig ezt nem tehetjük meg, mert ezeket azonnal megbünteti. A Ferencvárosnál sok külföldi lépett pályára, mi a fiatalok számát is tartottuk. A hibák megbosszulták magukat, így nekik a három pont jutott, nekünk pedig semmi” – értékelt keserűen a meccs után Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője.

Van der Meer sajtótájékoztatója

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Ferencváros 1–3(Lanzafame 33. – 11-esből, ill. Varga R. 6., 47., Paintsil 68.)
Budapest,Bozsik-stadion,4423néző.Vezette:Farkas Á.

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
5 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14
Ezek is érdekelhetik