NB I: Megyei meccsen rendőr kísérné a bírót ilyen 11-es után – Böde

2017.10.15. 08:00
null
Böde Dániel nagyon dühös volt a lefújás után (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgócsapatának csatára, Böde Dániel nem rejtette véka alá a véleményét a Puskás Akadémia–FTC (1–1) bajnokit követően, melynek hajrájában a hazaiak büntetőből egyenlítettek.

„Megyei meccsen rendőri kísérettel megy haza a bíró egy ilyen tizenegyes után. Itt, egy NB I-es meccsen meg van védve. Óvodás szinten sincs ilyen, hogy ezért befújnak egy tizenegyest. Ez a véleményem róla” – fogalmazott az M4 Sportnak a Ferencváros csatára, Böde Dániel az Otigba Kennethtel szemben befújt büntetővel kapcsolatban, amellyel aztán egyenlített és pontot mentett a Puskás Akadémia. (A Ferencváros vezetőedzőjét, Thomas Dollt el is küldték a kispadtól, a 11-es követő reklamálása miatt.)

Ezért kapott büntetőt a PAFC:

Bödével egyetértett az M4 Sport szakértője, Bozsik Péter is.

„Az égvilágon semmi sem történt. A játékvezető úgy ítélte meg, hogy egy kontra szabálytalanság volt, de nem volt” – fogalmazott a korábbi szövetségi kapitány, aki szerint ebben az esetben ugyanúgy nem kellett volna büntetőt ítélnie Bognár Tamásnak, mint ahogy korábban, hasonló ütközés után a ferencvárosi Botka Endre javára sem ítélt.

Tekintse meg az FTC gólját, a ghánai Joseph Paintsil találatát!

NB I, 2017–2018, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Haladás–Bp. Honvéd 1–2
Sopron, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
1740
Diósgyőri VTK–Vasas FC 5–0
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
1081
Balmazújváros–Videoton FC 1–1
Balmazújváros, Városi StadionErdős József
1438
Újpest FC–Paksi FC 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám2047
Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
1641
Puskás AkadémiaFerencváros 1–1Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
3127
Legfrissebb hírek

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
4 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
Tegnap, 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
Tegnap, 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
Tegnap, 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 7:40

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
Tegnap, 6:57