NS: Elekéknél nem örülnek az ezüstnek; NB I-es rangsor – szerda

2017.12.20. 00:18
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Elek Ákos ezüstérmes lett a kazah bajnokságban a Kajrattal. Sok csapat megirigyelte volna ezt a helyezést, ám Almatiban a legkevésbé sem örültek az eredménynek. A négy éve színre lépő új tulajdonos ugyanis jelentős összeget invesztált abba, hogy sikerüljön megelőzni a rivális Asztanát, de ez egyelőre nem jött össze. Emiatt most nagytakarítás lesz a keretben, négy légióstól már el is köszöntek, a magyar középpályásra azonban a jövőben is számítanak. Hogy milyen erős a kazah élvonal, s tudja-e tartani a kapcsolatot az ugyanebben a bajnokságban játszó Kleinheisler Lászlóval, arról is beszélt lapunknak Elek Ákos.

A Nemzeti Sport a szokásoknak megfelelően most is elkészítette az őszi NB I-es rangsort, és összeállította az ősz csapatát is. Aztán arra kértük olvasóinkat, hogy az nso.hu-n ők is szavazzák meg az általuk vélt legjobb tizenegyet. A voksolás lezárult, s így összeállt a drukkerek együttese is. A két gárda között négy átfedés van, ennyien kerültek be mindkét csapatba. Hogy kik ezek a labdarúgók, s melyik klub delegálja a legtöbb futballistát az „álomcsapatokba”, kiderül írásunkból.

Igazán remek évet zárt Balázs Attila. A világranglista 184. helyén álló teniszező hat top 100-as játékos skalpját is megszerezte 2017-ben, emellett főszerepet vállalt a Davis-kupa-bravúrokból. Az összképen igazán az sem rontott, hogy az évzárónak szánt, négyversenyesre tervezett dél-amerikai túráról már a harmadik viadalt követően haza kellett térnie. A jó eredmények ellenére jövőre további előrelépést remél a 28 éves játékos. Hogy milyen tervei vannak a Grand Slam-tornákra, kiderül interjúnkból.

Ünnepelt a magyar úszósport, újabb tagokkal bővült a sportág halhatatlanjainak csarnoka. Három úszó, Csik Ferenc, Novák Éva és Kovács Ágnes, egy edző, Kovácshegyi Ferenc és egy sportriporter, Török László került be a jeles társulatba. Őket és a 2017-es esztendő legjobbjait köszöntötte a szakszövetség egy vacsora keretében. Hogy miként zajlott a gála, megtudják beszámolónkból.

Elek Ákos ezüstérmes lett a kazah bajnokságban a Kajrattal.
Sok csapat megirigyelte volna ezt a helyezést, ám Almatiban a legkevésbé sem örültek az eredménynek. A négy éve színre lépő új tulajdonos ugyanis jelentős összeget invesztált abba, hogy sikerüljön megelőzni a rivális Asztanát, de ez egyelőre nem jött össze. Emiatt most nagytakarítás lesz a keretben, négy légióstól már el is köszöntek, a magyar középpályásra azonban a jövőben is számítanak. Hogy milyen erős a kazah élvonal, s tudja-e tartani a kapcsolatot az ugyanebben a bajnokságban játszó Kleinheisler Lászlóval, arról is beszélt lapunknak Elek Ákos.

A Nemzeti Sport a szokásoknak megfelelően most is elkészítette az őszi NB I-es rangsort, és összeállította az ősz csapatát is. Aztán arra kértük olvasóinkat, hogy az nso.hu-n ők is szavazzák meg az általuk vélt legjobb tizenegyet. A voksolás lezárult, s így összeállt a drukkerek együttese is. A két gárda között négy átfedés van, ennyien kerültek be mindkét csapatba. Hogy kik ezek a labdarúgók, s melyik klub delegálja a legtöbb futballistát az „álomcsapatokba”, kiderül írásunkból.

Igazán remek évet zárt Balázs Attila. A világranglista 184. helyén álló teniszező hat top 100-as játékos skalpját is megszerezte 2017-ben, emellett főszerepet vállalt a Davis-kupa-bravúrokból. Az összképen igazán az sem rontott, hogy az évzárónak szánt, négyversenyesre tervezett dél-amerikai túráról már a harmadik viadalt követően haza kellett térnie. A jó eredmények ellenére jövőre további előrelépést remél a 28 éves játékos. Hogy milyen tervei vannak a Grand Slam-tornákra, kiderül interjúnkból.

Ünnepelt a magyar úszósport, újabb tagokkal bővült a sportág halhatatlanjainak csarnoka. Három úszó, Csik Ferenc, Novák Éva és Kovács Ágnes, egy edző, Kovácshegyi Ferenc és egy sportriporter, Török László került be a jeles társulatba. Őket és a 2017-es esztendő legjobbjait köszöntötte a szakszövetség egy vacsora keretében. Hogy miként zajlott a gála, megtudják beszámolónkból.

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
14 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45