NS: őszi ászok és az „elkéső” lila busz; a „nem rossz” nem elég – vasárnap

2017.12.09. 23:24
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Keretbe foglalta a Ferencváros a Vasas elleni meccset: a 2. percben Lovrencsics Balázs szerzett vezetést a zöld-fehéreknek, míg a hosszabbításban Fernando Gorriarán állította be a végeredményt, amivel az is eldőlt, hogy a Videoton veresége után a Fradi telel az élen, miközben a fehérvári védelem bizonytalankodása a csapat év végi első helyébe került. A bajnoki címvédő Honvéd drukkerei már meccs közben Erik van der Meer menesztését követelték, a lefújást követően a tulajdonos teljesítette a kérést. Nebojsa Vingjevics szerint játékosai az első félidőben úgy játszottak, mintha a busz meg sem érkezett volna Felcsútra, így nem csodálkozott azon, hogy vereséget szenvedtek a Puskás Akadémiától. Mindezek mellett még sok minden történt az OTP Bank Liga idei utolsó fordulójában, amelyről a szokott részletességgel számolunk be
Keretbe foglalta a Ferencváros a Vasas elleni meccset:
a 2. percben Lovrencsics Balázs szerzett vezetést a zöld-fehéreknek, míg a hosszabbításban Fernando Gorriarán állította be a végeredményt, amivel az is eldőlt, hogy a Videoton veresége után a Fradi telel az élen, miközben a fehérvári védelem bizonytalankodása a csapat év végi első helyébe került. A bajnoki címvédő Honvéd drukkerei már meccs közben Erik van der Meer menesztését követelték, a lefújást követően a tulajdonos teljesítette a kérést. Nebojsa Vingjevics szerint játékosai az első félidőben úgy játszottak, mintha a busz meg sem érkezett volna Felcsútra, így nem csodálkozott azon, hogy vereséget szenvedtek a Puskás Akadémiától. Mindezek mellett még sok minden történt az OTP Bank Liga idei utolsó fordulójában, amelyről a szokott részletességgel számolunk be

Az nem kérdés, hogy az olimpiai ezüstérmes franciák ellen a magyar női kézilabda-válogatottnak a legjobb formájára lesz szüksége a győzelemhez a világbajnoki nyolcaddöntőben, a kérdés csak az, mit is jelent ez. A csoportkörben látottak alapján megnéztük, vasárnapra miben kell javulnia csapatunknak a sikerhez. Bálint Mátyás helyszíni tudósítása

Szöul olimpiai bajnok kardvívója, Nébald György lett az elnöke az idén alakult Honvédelmi Sportszövetségnek (HS). Az új sportszervezet jövőre 1.1 milliárd forintból gazdálkodhat, ezen felül 17.5 milliárd forint áll rendelkezésre létesítményfejlesztés első ütemére, amely fejlesztések építtetői feladatát a Nemzeti Sportközpontok kapta. Az öt esztendőre megválasztott Nébald György „jó erdész” szeretne lenni ebben a programban. Lipiczky Ágnes interjúja

A vasárnap megszokott, utánpótlássporttal foglalkozó Junior-mellékletünk tartalmából: A „szapporói hősök” közül négyen a Vasas jégkorongszakosztályának utánpótlásedzőiként dolgoznak; Családban marad, azaz Gerendás György az FTC vízilabda-szakosztályában lánya, Matilda főnöke is

 

Legfrissebb hírek

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
3 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
23 órája

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55
Ezek is érdekelhetik