Újpest: Nem gondolom, hogy erősítenünk kellene – Zsótér

2018.01.18. 14:10
Zsótér Donát, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest támadója nem gondolja, hogy a csapat erősítésre szorulna a téli átigazolási időszakban.

A 22 éves utánpótlás-válogatott játékos a lila-fehérek honlapjának arról beszélt, örül, hogy a téli szünet után újra munkába állhatott.a lila-fehérek honlapjának arról beszélt, örül, hogy a téli szünet után újra munkába állhatott.

„Jó újra munkába állni. Múlt hét csütörtökön találkoztunk újra a csapattal, majdhárom napot felméréssel töltöttünk. A héten már keményen belekezdtünk a munkába, ugyan még nagyon az elején járunk, de már most kezdem érezni magamon, hogy hamar elfáradok – ami egy hosszabb kihagyás, pihenő után teljesen normális, hiszen a felkészülés arrólszól, hogy minél több futás és fizikai feladat legyen benne. Most tudjuk megalapozni az egész félévi szezonra az erőnlétünket, hogy tavasszal minél jobb állapotban legyünk.”

A támadó úgy vélekedett, együttesének szerinte nincs szüksége téli erősítésre.

„Minden posztra két jó játékosunk van, így nem gondolom, hogy erősíteni kellene. Például Kovács Zoli most szerződött el Zalaegerszegre, Ő is nagyon sokat tett bele a közös munkába itt Újpesten. Posztját Banai Dávid helyettesítheti, aki ugyancsak remekül végzi feladatát.”

AZ ÚJPEST FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 11.
Edzőtábor:január 27. – február 8., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Január 28., Belek: Újpest–Szeptemvri Szófia (bolgár)​
Január 31., Belek: Újpest–Slovan Bratislava (szlovák)
Február 3., Belek: Újpest–Crvena zvezda (szerb)
Február 7, Belek.: Újpest–Dukla Praha (cseh)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf
Kiszemeltek: Janis Ikaunieks (Metz – Franciaország, legutóbb FK Lijepaja – Lettország, kölcsönben)
Távozók: Kovács Zoltán (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Anton Salétros (svéd, AIK Solna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:–

 

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 perce

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
23 perce

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50