MK: az Újpest jó cseréivel hozta a győzelmet az MTK ellen

Vágólapra másolva!
2018.03.13. 19:56
null
Bojovics szerezte az első újpesti gólt (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén az Újpest a másodosztályú listavezető MTK-t fogadta, és 2–1-es győzelmet aratott felette hazai pályán.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Újpest FC–MTK Budapest (NB II) 2–1 (1–1)

Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1463 néző. Vezette: Berke B.
Gólszerző: Bojovics (36.), Nagy D. (66.), ill. Vass Á. (38.)

Némi meglepetésre az alacsonyabb osztályú MTK kezdte aktívabban a mérkőzést, de ez helyzetekben nem látszott – noha mozgalmasan telt a mérkőzés első harmada, igazán egyik kapu előtt sem alakult ki gólhelyzet.

Fél óra elteltével egyre inkább átvette az irányítást az Újpest, s a lila-fehérek viszonylag gyorsan előnyre is váltották fölényüket: Mijusko Bojovics fejelt a kapuba Dzenan Burekovics szabadrúgása után (1–0). A kék-fehérek nem késlekedtek a válasszal: Deutsch Bence beadását követően Burekovics hibázott, így Vass Ádám a hosszú oldalon érkezve könnyedén passzolt a hálóba (1–1).

A második félidőre esett az egeket amúgy sem verdeső színvonal, még kevesebb alkalommal forogtak veszélyben a kapuk, ám a kevés gólhelyzettel záruló akció egyike végén a két újpesti cserejátékos összehozta a győztes találatot a hazaiaknak: Emmanuel Obinna lapos beadását Nagy Dániel lőtte közelről a kék-fehérek kapujába, 2–1.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy ezen a meccsen Gundel-Takács Bence védte az Újpest kapuját, a fiatal kapus első alkalommal szerepelt hivatalos tétmérkőzésen a lila-fehérek felnőttcsapatában, s a Szusza Ferenc Stadion lelátóján ott szurkolt az édesapja, az ismert televíziós sportriporter és műsorvezető, Gundel Takács Gábor is.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató

A debütáló Gundel-Takács Bence értékelése

KORÁBBAN
Puskás Akadémia–DVTK 0–1

A TOVÁBBI PROGRAM
MÁRCIUS 14. (SZERDA)
16.00: Bp. Honvéd–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
17.00: Balmazújváros–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
A visszavágókat április 4-én (szerdán) rendezik, de lehet, hogy április 3-án (kedden) is lesz mérkőzés.

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: a címvédő a DVTK-val találkozik a nyolcaddöntőben, az FTC NB II-es csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 23:09

Meglepetés a Nagyerdei Stadionban: a Honvéd hosszabbítás után kiejtette a Debrecent a Magyar Kupából

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 22:42

Akárcsak két éve a döntőben, a ZTE ismét két góllal győzte le NB II-es ellenfelét a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 19:56

Emberelőnyben jutott tovább a Soroksár a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 14:32

Sajbán Máté mérlege középcsatárként: két gól és továbbjutás

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 11:28

Gundel-Takács Bence pontosan tudja, milyen nehéz ellenfél lehet a Budafok

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 07:00

Komáromi György meg akarja ragadni a kínálkozó lehetőséget

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 06:35

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30
Ezek is érdekelhetik