Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

M. B.M. B.
2026.09.22. 08:41
Fotó: Getty Images
Nem marad következmények nélkül Miguel Ángel Ortiz Arias játékvezető a vasárnapi madridi derbin mutatott produkciója – tudta meg a spanyol játékvezetéssel foglalkozó Archivo VAR portál.

Nem pozitív értelemben volt emlékezetes a játékvezetés a vasárnapi madridi szuperrangadón, írja a már említett forrás, leszögezve, hogy a mérkőzést ugyan az Atlético Madrid nyerte meg, a főszereplő – a spanyol futballban sajnos sokadjára – a játékvezető volt, aki négy komoly hibát követett el, s a VAR kétszer is kénytelen volt rászólni a fülére.

Ortiz Arias első komolyabb bakija akkor történt, amikor Cristian Romero rátaposott Jude Bellingham lábára, a játékvezető pedig az angolnak mutatott fel sárga lapot – ezt végül a videózás után módosította, s az argentin védő sárgult be Bellingham helyett. A játékvezető ezután lemaradt I Kang In brutális becsúszásáról – a dél-koreai támadó nyújtott lábbal, stoplival tartott rá Federico Valverde bokájára, de Ortiz Arias még csak sárga lapot sem adott az Atlético játékosának, a VAR pedig szintén figyelmen kívül hagyta a tankönyvi piros lapot érő szabálytalanságot. A játékvezető védelmében sokan felhozták, hogy a VAR nem szólhatott közbe, miután a Real gyorsan elvégezte a szabadrúgást, de az Archivo VAR szerint mindez lényegtelen, mert Ortiz Ariasnak kötelessége lett volna megállítani a játékot egy ennyire durva szabálytalanság után, amelyet tőle néhány méterre követtek el.

A 41 éves játékvezető harmadik nagy hibája az volt, hogy a második félidőben csak sárga lapot adott Dean Huijsennek az Atlético tizenegyesénél – ezt videózás után változtatta azonnali piros lapra, míg a negyedik bakira a mérkőzés másnapján derült fény, egy lelátóról készített felvétel szerint ugyanis tizenegyes járt volna Marc Pubill tizenhatoson belüli kezezésénél, de erről a Ortiz Arias és a VAR egyaránt lemaradt.

A következmény: az Archivo VAR információi szerint a spanyol játékvezetők technikai bizottsága (CTA) – amely komoly kockázatot vállalt azzal, hogy kísérleti jelleggel egy olyan játékvezetőre bízta a derbit, aki nem szerepel a FIFA-listán – várhatóan legalább két mérkőzésre eltiltja Ortiz Ariast, aki a jelek szerint nagy lehetőséget puskázott el a madridi derbin mutatott produkciójával.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
ATLÉTICO MADRID–REAL MADRID 2–1 (0–0)
Madrid, Metropolitano Stadion, 70 514 néző. Vezette: Ortíz
ATLÉTICO: Oblak – M. Llorente, Pubill, C. Romero (Le Normand, 89.), Hancko – Giuliano Simeone, Baena (Lookman, 67.), J. Cardoso, Grimaldo – I Kang In (Hjulmand, 89.), J. David (J. Álvarez, 62.). Vezetőedző: Diego Simeone
REAL: Courtois – Dumfries, I. Konaté, Huijsen, Cucurella – Valverde, Tchouaméni (Camavinga, 71.) – Güler (Rüdiger, 54.), Jude Bellingham (B. Silva, 82.), Vinícius Júnior (Y. Diomandé, 54.) – K. Mbappé. Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Grimaldo (53. – 11-esből), J. David (59.), ill. Rüdiger (90.)
Kiállítva: Huijsen (52.)

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
1 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
20 órája

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:02

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Diego Simeone: Okozzunk kárt a Realnak!

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 11:22

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35