Futsal NB I: a Hali Dróth-gólokkal verte meg az ETO-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.29. 22:27
A Haladás 4–2-re nyert hazai pályán a Rába ETO ellen a futsal NB I rájátszásának utolsó fordulójában.

A mérkőzésnek nem volt igazi tétje, hiszen az ETO már korábban megnyerte a rájátszás B-csoportját – és ezzel bejutott a döntőbe –, s az is biztos volt, hogy a Haladás a bronzéremért küzdhet majd meg a Dunaferr-rel.

A fiatal csapattal játszó győriek kétgólos hátrányból felálltak ugyan, de korábbi játékosuk, Dróth Zoltán két találatával a Haladás mégis győzni tudott.

A bajnoki döntő pénteken kezdődik, az ETO és a Berettyóújfalu párharca az egyik fél harmadik sikeréig tart.

A fiatal csapattal játszó győriek kétgólos hátrányból felálltak ugyan, de korábbi játékosuk, Dróth Zoltán két találatával a Haladás mégis győzni tudott.

A bajnoki döntő pénteken kezdődik, az ETO és a Berettyóújfalu párharca az egyik fél harmadik sikeréig tart.

FUTSAL NB I
RÁJÁTSZÁS, B-CSOPORT, 10. FORDULÓ
Haladás–Rába ETO 4–2 (2–0)
G:
Márkus (9., 19.), Dróth (31., 37.), ill. Gerard (21.), Juanra (27.)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. RÁBAETO 8 6 1 1 40 20 25
2. SWIETELSKYHALADÁSVSE 8 6
2 38 33 22
3. FUTSALCLUBVESZPRÉM 8 3
5 23 29 12
4. ARAMISSE 8 2
6 29 36 8
5. BŐNY-SZAVILLCONSULTING 8 2 1 5 19 31 8

 

Legfrissebb hírek

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13

Öt gólt vágva nyert az Újpest a Futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.07. 22:48