Videoton: Marko Nikolics volt csapata vinné az egyik alapembert – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 11:02
Szerb sajtóértesülés szerint a belgrádi Partizan szerződtetné Loic Negót, az NB I-ben listavezető Videoton FC francia labdarúgóját.

A Telegraf úgy tudja, a nyáron nagy játékosmozgás várható a szerb első osztályban ezüstérmet szerző belgrádi Partizannál. Állítólag Marko Nikolics volt klubjának egyik kiszemeltje az NB I-ben az Újpestben bemutatkozó, a Videotont 2015 óta erősítő Loic Nego.

A cikk szerint Nego szerződése az idény végén lejár a Videotonnál, csakhogy a 2010-ben U19-es Európa-bajnokságot nyerő francia jobbhátvéd decemberben meghosszabbította megállapodását a székesfehérváriakkal, s ha minden igaz, 2021-ig szól az új szerződése.

A 27 éves futballista az NB I mostani kiírásában 29 találkozón összesen hatszor talált be.

Telegraf úgy tudja, a nyáron nagy játékosmozgás várható a szerb első osztályban ezüstérmet szerző belgrádi Partizannál. Állítólag Marko Nikolics volt klubjának egyik kiszemeltje az NB I-ben az Újpestben bemutatkozó, a Videotont 2015 óta erősítő Loic Nego.

A cikk szerint Nego szerződése az idény végén lejár a Videotonnál, csakhogy a 2010-ben U19-es Európa-bajnokságot nyerő francia jobbhátvéd decemberben meghosszabbította megállapodását a székesfehérváriakkal, s ha minden igaz, 2021-ig szól az új szerződése.

A 27 éves futballista az NB I mostani kiírásában 29 találkozón összesen hatszor talált be.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
14 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
15 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik