Gyász: a Real Madrid levélben fejezte ki részvétét a Videotonnak

Vágólapra másolva!
2018.06.08. 16:41
null
Kovács Ferenc és Emilio Butragueno nagy barátságot kötöttek (Fotó: Nemzeti Sport)
A Real Madrid és elnöke, Florentino Pérez nevében Emilio Butragueno, a klub nemzetközi igazgatója részvétét fejezte ki Garancsi Istvánnak és a Videotonnak Kovács Ferenc halála miatt.

Butragueno mindkét mérkőzésen kezdőként játszott az UEFA-kupa 1985-ös döntőjében, amelyen a Real Madrid 3–1-es összesítéssel felülmúlta a Kovács Ferenc-edzette Videotont.

„Mélységes döbbenettel és szomorúsággal hallottuk, hogy Kovács Ferenc elhunyt múlt szerdán. Mélyen érint bennünket e tragikus veszteség, mellettetek akarunk állni a nehéz időszakban” – áll a levélben.

„Elnökünk, Florentino Pérez és a teljes Real Madrid nevében biztosítjuk együttérzésünkről Kovács Ferenc családját és barátait. Imádkozunk érte és gondolunk rá.”

A Real Madrid levele a Videotonnak
A Real Madrid levele a Videotonnak

 

Legfrissebb hírek

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
11 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
Tegnap, 9:02

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54
Ezek is érdekelhetik