Paks: az öt éve érkezett Molnár Péter valóban váltana

Vágólapra másolva!
2018.06.09. 13:38
null
Molnár Péter öt év után távozhat Paksról (Fotó: paksifc.hu)
A héten beszámoltunk róla, hogy a nyári átigazolási időszakban távozhat a Paksi FC, Molnár Péter, és a hírt azóta a játékos képviselője, Norbert Belan is megerősítette érdeklődésünkre.

 

„Molnár Péter szeretne a következő szezonban többet védeni, és mivel Pakson erre nem biztos, hogy lenne erre esélye, ezért a nyáron klubot váltana – erősítette meg a Nemzeti Sport Online korábbi értesülését a játékosügynök. – Bár még élő szerződése van, a vezetők nagyon korrekten állnak az ügyhöz, és adott esetben nem gördítenek akadályt a távozás elé."

A 2012–2013-as szezonban a Győrrel bajnokságot is nyerő Molnár öt éve került Paksra. Két szezonnal ezelőtt még alapembernek számított, 26 bajnokin védett, majd a következő idényben 15-ször kapott lehetőséget az NB I-ben, de a most befejeződött szezonban már csak hatszor, ezért váltana.

A Paksi FC-nek már van egy kiszemeltje is kapusposztra, az NB II-be kiesett Vasas játékosa, Nagy Gergely személyében.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nagy Gergely (Vasas)
Távozók: Szakály Dénes (lejár a szerződése, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Molnár Péter

 

Legfrissebb hírek

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
5 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
7 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31
Ezek is érdekelhetik