DVTK: hosszabbítottak a 26 éves kapussal – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.04. 13:40
null
Antal Botond szerződést hosszabbított (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződést hosszabbított a kapusával, Antal Botonddal.

 

Az elmúlt négy évben 69 bajnoki mérkőzésen védő, a 27. születésnapját augusztusban ünneplő kapus szerződése június 30-án lejárt, ám a hosszabbítással eldőlt, hogy marad a miskolci klubnál.

„Örülök annak, hogy a klubvezetés és a szakmai stáb is úgy döntött, hogy szeretnék meghosszabbítani a szerződésemet, hiszen kiválóan érzem magam Diósgyőrben és én sem szerettem volna máshová igazolni – mondta Antal Botond a dvtk.eu-nak. – Boldog vagyok, hogy folytathatom azt a munkát, amit Andrusch Józseffel és Fernando Fernándezzel elkezdtünk. Már négy éve ehhez a klubhoz tartozom, tudom, hogy mit jelent diósgyőrinek lenni, és igyekszem majd megfelelni a szurkolótábor elvárásainak is. Szeretnék minél többet védeni az új stadionban, hiszen itt valóban átélhetem hétről-hétre azt az érzést, amiért annak idején elkezdtem a pályafutásomat.”

„Úgy ítéltük meg, hogy Antal Botond abba a korba ért, amikor már folyamatosan kiegyensúlyozott és jó teljesítményt tud majd nyújtani – tette hozzá Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – A képességei megvannak ahhoz, hogy nagyon stabil élvonalbeli kapus legyen és biztos vagyok benne, hogy a következő években az NB I legjobb hálóőrei között fogják majd nyilvántartani. Az ő szerződésének meghosszabbításával megnyugtatóan tudtuk rendezni a kapusposztot, hiszen Ivan Rados és Bukrán Erik is a keret tagja marad.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
16 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08