Haladás: visszavásárolták a 27 éves támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.26. 19:08
null
Gaál Bálint felemás érzésekkel tekinthet vissza angyalföldi pályafutására (Fotó: Dömötör Csaba)
A Haladás labdarúgócsapata visszavásárolta a Vasastól Gaál Bálintot.

 

 

Gaál Bálint 2017 januárjában igazolt Szombathelyről a Vasashoz, amellyel még abban az évben bronzérmes lett az NB I-ben, a legutóbbi szezonban viszont kiesett az angyalföldiekkel az élvonalból.

„Noha kellett egy kis idő, mire akklimatizálódtam a Vasasban, szerettem Angyalföldön futballozni – mondta a haladas.hu-nak Gaál Bálint. – Amiért odaigazoltam, már az első félévben sikerült: bronzérmesek lehettünk, ráadásul Magyar Kupa-döntőben szerepelhettünk. Sajnos a legutóbbi bajnokság nagy csalódás volt mindannyiunk számára, ősszel még nekem is jól ment a játék, jöttek a gólok is. Tavasszal megsérültem, s hiányérzetem van amiatt, hogy nem tudtam segíteni volt csapatomnak. Meggyőződésem: ha többet tudok futballozni, nem esünk ki. Nyáron azonban váltani akartam, hiszen nem azért igazoltam annak idején a Vasasba, hogy a másodosztályban futballozzak. Habár akadtak más lehetőségeim is, mindenképpen szerettem volna hazajönni Szombathelyre. Ha rajtam múlt volna, a felkészülést már a Rohonci úton kezdem el, ám a két klubnak mostanra sikerült megegyeznie. A céljaim? Stabil NB I-es klubban szeretnék szerepelni, és minél több góllal segíteni csapatomat.”

Gaál távozása kapcsán Domonyai László, a Vasas klubigazgatója a következőket mondta az együttes honlapjának:

„Az eredeti tervünk az volt, hogy megtartjuk Bálintot. Bíztunk benne, hogy az új szezonban a csapat egyik vezére lehet és sikeres szerepléshez segítheti, de ehhez természetesen ő is kellett volna. Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy a játékos máshol képzeli el a jövőjét, mi viszont ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy a Vasas csapatát olyan játékosok alkossák, akik tenni akarnak a klubért, és hajlandóak mindent megtenni klubunk és természetesen egyúttal saját maguk sikere érdekében. Bálint nem ezen az úton járt az elmúlt hetekben, és mivel a Haladás kifizeti a Vasas által meghatározott átigazolási díjat, visszavásárolja korábbi játékosát. Sok sikert kívánok neki! A keretünk nem végleges, lesznek még érkezők, és az sem kizárt, hogy akad majd távozó is, de nagy változások már nem várhatóak.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL**

Érkezők: Gaál Bálint (Vasas), Jurij Habovda (ukrán, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Emil Lyng (dán, Dundee United – Skócia, szabadon igazolhatóként), Tamás László (Balmazújváros, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Vít Benes (cseh, Vasas), Priskin Tamás (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérők: Szellák Soma (Dorog, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bolla Gergő, Kovalovszki Máté
Kiszemeltek: –
Távozók:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Lévay Gergely (SV Stegersbach – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Polgár Kristóf (szabadon igazolható), David Joel Williams (ausztrál, Wellington Phoenix – Új-Zéland, szabadon igazolhatóként), Stef Wils (belga, a profi labdarúgást abbahagyta, K. Lyra-Lierse Berlaar – Belgium)
Kölcsönbe távozók:
Medgyes Zoltán (BFC Siófok), Szőke Dániel (Nagykanizsa), Tóth Dávid (soproni kölcsön után Kaposvár), Tóth Máté (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Myke Bouard Ramos (brazil, MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Angyal Zsolt (soproni kölcsön után), Kiss Bence (kölcsönadnák), Tóth Martin (BFC Siófok)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08