Paks: „A vendégszektor elkészültéig nem futballozhatunk itthon”

Vágólapra másolva!
2018.07.16. 20:41
Címkék
Ankétot tartott a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC, amelyen többek között a stadionhelyzet is szóba került.

A paksifc.hu beszámolója szerint Csertői Aurél vezetőedző az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul.

Balog Judit ügyvezető a stadionnal kapcsolatban elmondta: „a vendégszektor elkészültéig nem futballozhatunk itthon. Három lehetséges forgatókönyv létezik, a legjobb, hogy a Videoton elleni mérkőzésre végeznek a munkálatokkal. A B-variáns, hogy a rekonstrukció miatt, a pályaválasztói jogok felcserélését kérjük, a C pedig, hogy albérletbe költözünk erre az időre. Arról, hogy melyik verzió lép majd életbe, később tájékoztatjuk szurkolóinkat.”

Az együttes először a 2. fordulóban, jövő szombaton lépne hazai pályára.

Legfrissebb hírek

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
10 órája

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 10:01

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05
Ezek is érdekelhetik