FTC–Újpest: Önfeledten ünnepeltünk az öltözőben – Dibusz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.30. 08:37
A Ferencváros Davide Lanzafame góljával megnyerte az Újpest elleni derbit, közel 21 ezer néző előtt, hazai pályán, a labdarúgó NB I 9. fordulójának nagy rangadóján. A mérkőzés után Dibusz Dénessel beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Ferencváros kapusának, Dibusz Dénes a mérkőzésen csak egyszer kellett komoly védést bemutatnia.

„Az első félidőben volt néhány olyan labdavesztésünk, amiből kontrázni tudott az Újpest, ezekből volt egy-két veszélyesebb lehetőségük, de gyakorlatilag csak Zsótér Donát lövésénél kellett védenem. Itt a Fradiban azért az ember hozzá tudott szokni, hogy kevés dolga van, aztán nagyot kell védeni.”

A hangulattal kapcsolatban kiemelte, hogy nagyszerű volt a pályán is megélni.

„Örültünk, hogy ennyien kijöttek és biztattak minket, de úgy még jobb, hogy meg is nyertük a derbit. A mérkőzés után mindenki felszabadult. Fontos meccs volt. Egyrészt, mert derbi, másrészt a bajnoki címhez az ilyen találkozókat meg kell nyernünk. Ennek is volt köszönhető, hogy önfeledten ünnepeltünk az öltözőben.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Ferencváros–Újpest 1–0 (Lanzafame 58.)
Budapest, Groupama Aréna, 20 675 néző. V: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 19–6 +13 23
2. Budapest Honvéd 9 5 1 3 12–7 +5 16
3. MTK Budapest 9 4 2 3 13–15 –2 14
4. Paksi FC 9 3 4 2 12–10 +2 13
5. Debreceni VSC 9 3 4 2 12–11 +1 13
6. Mol Vidi FC 7 3 3 1 15–7 +8 12
7. Mezőkövesd Zsóry FC 9 3 3 3 14–12 +2 12
8. Újpest FC 8 2 4 2 6–7 –1 10
9. Puskás Akadémia FC 9 2 2 5 10–14 –4 8
10. Kisvárda 9 2 2 5 8–17 –9 8
11. Diósgyőri VTK 8 1 3 4 7–14 –7 6
12. Szombathelyi Haladás 9 1 2 6 11–19 –8 5

A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.

NB I, 2018–2019, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 29., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–0Felcsút, Pancho ArénaBerke Balázs
1786
Haladás–Paks 1–2
Szombathely, Haladás StadionSolymosi Péter
2846
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
1852
Debreceni VSC–Kisvárda 3–1
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor2826
FTC–Újpest FC 1–0
Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
20 675
SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP
18.00:Diósgyőri VTK–Mol Vidi (Tv:M4 Sport)Miskolc, DVTK StadionPintér Csaba
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
5 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
5 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
14 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24