FTC–Újpest: ezért cserélte le Rebrov a csalódott Lanzafamét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.30. 00:00
A Ferencváros Davide Lanzafame góljával megnyerte az Újpest elleni derbit, közel 21 ezer néző előtt, hazai pályán, a labdarúgó NB I 9. fordulójának nagy rangadóján. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint a szurkolók jó meccset láthattak, melyen főleg a második félidőben mutatott játékuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak.Szerhij Rebrov szerint a szurkolók jó meccset láthattak, melyen főleg a második félidőben mutatott játékuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak.

Ezután némileg meglepő választ adott a Nemzeti Sport kérdésére, miszerint hogyan érezte magát az első derbijén.

„Szerintem ez a második volt, hiszen a Honvéd elleni meccs is derbinek számít. Lehet, hogy önöknek ez az igazi derbi, de ez valójában már a második volt. A hangulat persze nagyon jó volt, a szurkolók is, mind a Fradi, mind az Újpest oldalán. Igazából ezért szeretjük ezt a sportot.”

A győztes gólt szerző Davide Lanzafame teljesítményéről is megkérdezték.

„Azért volt a kezdőben, mert erre képes. Kicsit csalódott volt, amikor lecseréltem, de butaság miatt sárga lapot szedett össze, ezért le kellett hoznom”utalt arra, hogy az olasz csatár a gólöröm során megszabadult a mezétől.

Az újpestiek trénere, Nebojsa Vignjevics csalódottan nyilatkozott, nem erre számított.

„A Fradi azért nyert, mert jobb volt ma. Ez ennyire egyszerű. Nem láttam semmi különlegeset a mai játékukban. Egyszerűen jobban akarták a sikert, elég jól játszottak ahhoz, hogy egygólos győzelmet arassanak. Az én futballistáimról szólva: magabiztosság és energia nélkül nem lehet egy derbit megnyerni. Nemcsak a Ferencváros, más csapat ellen sem lehet győzni. Meglepett, hogy így álltak hozzá a meccshez, nem nagyon volt kockázatvállalás a játékosok részéről. Féltek attól, hogy hibázni fognak. Néhányuk miatt aggódtam, hogyan fog egy telt házas stadion, ez az atmoszféra hatni rájuk. De arra nem számítottam, hogy így fognak játszani. Csalódott vagyok. Az a legrosszabb, hogy nem láttam a pálya széléről, hogyan tudnám egyáltalán támogatni őket. Ebben a hangzavarban nem is nagyon hallottak engem.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Ferencváros–Újpest 1–0 (Lanzafame 58.)
Budapest, Groupama Aréna, 20 675 néző. V: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 19–6 +13 23
2. Budapest Honvéd 9 5 1 3 12–7 +5 16
3. MTK Budapest 9 4 2 3 13–15 –2 14
4. Paksi FC 9 3 4 2 12–10 +2 13
5. Debreceni VSC 9 3 4 2 12–11 +1 13
6. Mol Vidi FC 7 3 3 1 15–7 +8 12
7. Mezőkövesd Zsóry FC 9 3 3 3 14–12 +2 12
8. Újpest FC 8 2 4 2 6–7 –1 10
9. Puskás Akadémia FC 9 2 2 5 10–14 –4 8
10. Kisvárda 9 2 2 5 8–17 –9 8
11. Diósgyőri VTK 8 1 3 4 7–14 –7 6
12. Szombathelyi Haladás 9 1 2 6 11–19 –8 5

A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.

NB I, 2018–2019, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 29., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Bp. Honvéd 1–0Felcsút, Pancho ArénaBerke Balázs
1786
Haladás–Paks 1–2
Szombathely, Haladás StadionSolymosi Péter
2846
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
1852
Debreceni VSC–Kisvárda 3–1
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor2826
FTC–Újpest FC 1–0
Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
20 675
SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP
18.00:Diósgyőri VTK–Mol Vidi (Tv:M4 Sport)Miskolc, DVTK StadionPintér Csaba
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
18 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik