Hosszú Katinkának már több kell a győzelemnél; Lanzafame megtalálta a helyét

2018.10.07. 23:02
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

A csütörtökön még a Chelsea vendégeként kiválóan helytálló Mol Vidi vasárnap este, az OTP Bank Liga 10. fordulójának záró mérkőzésén jókora pofonba szaladt bele odahaza, a remekül játszó MTK nagyon simán győzött az enerváltan futballozó fehérvári alakulat ellen. A találkozó után igencsak önkritikusan nyilatkozott Marko Nikolics, a bajnokcsapat szakvezetője

Nehéz helyzetben volt Davide Lanzafame, a Ferencváros támadója, akinek előbb társaival kellett összeszoknia, majd az új edző elképzeléseit elsajátítania, de az elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye azt sejteti, sikerrel járt. A légióst Babják Bence kérdezte

Hosszú Katinkának már több kell a győzelemnél! Háromszoros olimpiai bajnokunk úgy érzi, kezd visszatalálni régi önmagához, időnként azonban felteszi magának a kérdést, megéri-e a napi nyolc óra edzés, aztán olyan hatások érik, amelyek felülírnak minden kételyt. Kovács Erika interjúja

Csillag Péter a horvát futball titkát kutató sorozatának első részében Zlatko Dajic szövetségi kapitánnyal beszélgetett. A világbajnoki ezüstérmes szakvezető a siker titkáról, Luka Modricról, a folytonos küzdelemről, a hirtelen jött népszerűségről és a magyar futball lehetőségeiről is beszélt kollégánknak, játékosait pedig ekképp jellemezte: nagyszerű harcosok hatalmas szívvel

A Formula–1 idei világbajnoki címét aligha lehet már elvenni Lewis Hamiltontól: miközben a legnagyobb vetélytárs Sebastian Vettel Szuzukában is hibázott, a brit könnyedén nyert, s 67 pontos előnye azt jelenti, hogy két hét múlva ötszörös világbajnok lehet. Zsoldos Barna összefoglalója

A hétfő nálunk a nosztalgia napja, itt a Népsport-mellékletünk. 1968: Arany a második napon: Németh Angéla; 1928: Hivatásos kapitány kellene; 1954: Bűvészkedett a Bp. Honvéd Brüsszelben; A BAK-sztori

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
3 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik