A magyar futsalválogatott egy góllal kikapott Üzbegisztántól

R. P.R. P.
2026.09.17. 20:46
null
Fölényben a kékek, üzbég győzelem lett a vége... (Fotó: valogatott.mlsz.hu)
Felkészülési mérkőzésen a magyar futsalválogatott 1–0-ra kikapott Üzbegisztántól, Budaörsön.

A világbajnoki selejtezősorozatra való felkészülés részeként lejátszott meccsen sok helyzetet alakított ki a magyar csapat, ám mindegyik kimaradt, a végén a kapufa mentette meg az üzbégeket. A találkozó egyetlen gólját Khusniddin Nishonov szerezte az első félidőben.

„A csapat játékával és hozzáállásával elégedett vagyok, az eredménnyel természetesen nem – idézi Sergio Mullor szövetségi kapitányt az MLSZ. – Bőven benne volt a döntetlen ebbe a meccsben, megvoltak a helyzeteink, ezen a napon sajnos a legnagyobb lehetőségeket is kihagytuk, még pár centiről sem tudtunk gólt szerezni. Az eredmény ellenére jár a gratuláció a csapatnak, hiszen az egyik legjobb ázsiai válogatottal játszottunk, amely az előző három világbajnokságon megmutatta, hogy bárkinek kellemetlen ellenfele tud lenni. A fiatalok is jó teljesítményt nyújtottak, úgy gondolom, a következő Európa-bajnokságra többen közülük készen állnak majd a kihívásokra.”

FUTSAL
Felkészülési mérkőzés
Magyarország–Üzbegisztán 0–1 (0–1)
Magyarország: Alasztics Marcell – Magyari Csaba, Rábl János, Rutai Balázs, Győri Balázs. Cserék: Kovács Máté, Balázs Sándor, Papp Ábel, Haász Benjámin, Szabó Lajos, Szalmás Zoltán, Tóth Attila, Suscsák Máté, Kajtár Mátyás, Gémesi Gergő
Gól: Nishonov (11.)

 

Legfrissebb hírek

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
6 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
7 órája

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
Tegnap, 11:49

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2026.11.03. 06:34