Vidi: utolsó szakaszához ért a Sóstói Stadion kivitelezése

MTI MTIMTI MTI
2018.10.02. 14:21
null
Hamarosan birtokba veheti a Mol Vidi az új stadiont (Fotó: Facebook/Mol Vidi FC)
Hivatalosan is az utolsó szakaszához érkezett a székesfehérvári Sóstói Stadion kivitelezése: a műszaki átadás után kedden megkezdődött a használatbavételi engedélyeztetési eljárás – közölte a székesfehérvári önkormányzat az MTI-vel.

 

A közleményben hangsúlyozták, hogy a biztonság és a minőség a két kulcsszó, ezeknek kell megfelelnie a megújult stadionnak, amely a mérkőzések mellett modern technikával felszerelt közösségi térként is szolgálja majd a városlakókat. Felidézték, hogy a nagyberuházás szervesen kapcsolódik ahhoz a városrészi rehabilitációhoz, amelynek keretében megmentette a város a Sóstó Természetvédelmi Területet; a stadionépületben látogatóközpont, körülötte parkolók létesültek, valamint utak és sétányok újultak meg a városrészben.

A kivitelező 2016 novemberében vette át a munkaterületet, a projektet azonban jelentősen hátráltatta a régi aréna – eredetileg megtartandó, felújítandó – főépületének statikai problémája. Az épületrészt elbontották, ami 900 millió forintos, előre nem látható többletkiadást jelentett.

A bajnok Mol Vidi FC új otthona 13.98 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg és már az UEFA szigorított, négyes kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik: 14 200 fős befogadóképességével nagy nemzetközi találkozóknak adhat otthont.

Az önkormányzat azt szeretné, ha mielőbb – minden engedély birtokában – hazai környezetben léphetne pályára a Vidi. A fehérvári gárda legközelebb vasárnap az MTK Budapestet fogadja, azt a találkozót még Felcsúton, a Pancho Arénában rendezik.

Az MLSZ honlapja szerint a hatodik fordulóból elhalasztott, Újpest FC elleni találkozót november 21-én 20.15 órakor pótolják, és annak helyszíneként már a Sóstói Stadion van megjelölve.

Legfrissebb hírek

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
18 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
18 órája

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
19 órája

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
21 órája

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
23 órája

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:03

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02
Ezek is érdekelhetik