FTC: belga U-válogatott középpályás érkezett – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.11.16. 11:38
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Marten Wilmotsot, a korábbi belga szövetségi kapitány, Marc Wilmots fiát.

A 19 éves belga támadó középpályás a Sint-Truidenben nevelkedett, majd megfordult a Standard Liege-ben és az olasz Avellinóban, utóbbitól augusztus elején távozott, azóta nem volt klubja. Pályára lépett a belga U17-es és U18-as válogatottban is, utóbbiban gólt is szerzett a Japán elleni mérkőzésen – írja a fradi.hu.

Marten Wilmots édesapja az a Marc Wilmots, aki hetvenszer szerepelt a belga válogatottban, játékosként belga bajnok és UEFA-kupa-győztes, szövetségi kapitányként pedig irányította a belga nemzeti csapatot – a 2016-as Európa-bajnokságon épp az ő vezetésével nyert Belgium a Magyarország elleni nyolcaddöntőben.

A minap beszámoltunk róla, hogy Florentin Pogba, a világbajnok Paul Pogba testvére a Ferencvárossal készül.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
5 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
12 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
14 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
16 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik