Böde Dániel 40 – lehetett volna vízirendőr és Újpest-csatár is

– Sokáig bírja a telefonja egy töltéssel? Csak azért kérdezem, mert szombaton valószínűleg barátok, ismerősök és ismeretlenek egyaránt köszönteni akarják a negyvenedik születésnapján...
– Biztosan lesz néhány hívásom... – felelte a Paksi FC 25-szörös válogatott labdarúgója, Böde Dániel, akivel a negyvenedik születésnapja apropóján beszélgettünk az otthonában. – Pénteken egyébként a paksi öregfiúk látogattak meg, főztem nekik pörköltet, amelyben pulykanyak, zúza és pulykahere is volt, de dobtam bele még egy kis csirkemájat is. Remek brigád ez! Éger László, Buzás Attila, Wolf Attila is a csapat tagja, az idősebbek közül Kindl István és Erdélyi Péter Madocsán is játszott, de sorolhatnám még sokáig a neveket. A kerek évfordulókat megünnepeljük, és hát a mostani az.

– Szíven üti, hogy negyven lett? Gyerekként az ilyen korú embereket már öregnek mondtuk.
– Változik a világ, a mostani negyvenesek azért mások, mint a gyerekkorunk negyvenévesei, de ez a még idősebbekre is elmondható. Akkor egyébként nem igazán foglalkoztatott, ki mennyi idős, de emlékszem, az idősebbek gyakran mondták, gyorsan telik az idő. Akkor nem hittem el, most már látom, igazuk volt.

– Két hónappal ezelőtt, augusztus huszonegyedikén műtötték a combfeszítőjét, így aktuális a kérdés: hol tart a rehabilitációban?
– A tervek szerint haladok, a gyakorlatokra jól reagál a lábam. Erősítek, biciklizem, különböző kezeléseket kapok, és ha minden jól megy, két héten belül a futást, pontosabban a kocogást is elkezdhetem.

– Jól emlékszem, hogy kapura lövésnél sérült meg?
– Igen, és egyből éreztem, ez nem csak sima húzódás. Amikor mentem le a pályáról, le kellett ülnöm, mert megszédültem kicsit, s akkor már sejtettem, gond van. Az MR-vizsgálat után azt mondták, műtétre van szükség, már csak azért is, mert a visszasérülés kockázata így kisebb, és három és fél, négy hónap lehet a felépülési idő. Ami a visszatérést illeti, ha úgy alakul, hogy december elején már rendben leszek, meglátjuk a folytatást, ám az elsődleges szempont az, hogy a januári felkészülést rendesen végig tudjam csinálni.

– Tekerjük vissza az idő kerekét harminc évvel: a tízesztendős Böde Dániel miről álmodott Madocsán?
– Nem voltam még igazolt játékos, később, amikor Paksra kerültem, elég volt magunkkal vinni a tajkártyát a meccsekre, azzal lehetett játszani. Mint minden gyerek, rengeteget futballoztam a barátokkal, ha kapura rúgtam, olykor Carlos Valderrama voltam, máskor Gabriel Batistuta, aki a legnagyobb kedvencemnek számított. Tízévesen azt gondoltam, labdarúgó leszek – vagy vízirendőr. Ez utóbbi azért volt ott a fejemben, mert rengeteg időt töltöttünk a Dunán. Hál’ isten, végül futballista lett belőlem...

– A Paks kétezerhat nyarán jutott fel az NB I-be, a huszadik születésnapjához úgy ért el, hogy háromszor már pályára lépett az élvonalban. Nehezen viselte, hogy abban az idényben csak háromszor kezdett?
– Hatalmas tett volt a feljutás, az NB II és az NB I között óriási különbség volt, nagy sikerként éltük meg, hogy tulajdonképpen magabiztosan benn maradtunk. Amikor eleinte becseréltek, azt az utasítást kaptam, ami mozog, rúgjak bele, ami pedig nem, abba azért, hogy mozogjon... Akkor még védekező középpályást játszottam, de az első NB I-es bajnokin például az volt a feladatom, hogy fogjam a diósgyőriek kétméteres támadóját.

–  A következő évtized hangzatos sikereket hozott, 272 bajnokival, 101 góllal, ferencvárosi évekkel, válogatottsággal...
– Gellei Imrénél támadó középpályás lettem, aztán Kis Károlynál még előrébb kerültem, már támadóként játszottam. Amikor ezüstérmesek lettünk a Pakssal, tizenöt gólt szereztem, pedig hat meccset sérülés miatt kihagytam. Hogy abban az időben kerestek-e más klubok? Csank János már korábban szeretett volna Zalaegerszegre vinni, aztán Pintér Attila szívesen látott volna Győrben, szóval jöttek a megkeresések, de még maradtam Pakson. Fél évvel később az Újpesttel egyezkedtem, aztán az idény végén a Fradihoz kerültem – nyugodtan mondhatom, életem egyik legjobb döntését hoztam meg akkor! Mielőtt megkérdezné, nem tartottam attól, sikerül-e megugranom a szintet, mert amikor átigazoltam, a Paks nem volt gyengébb a Ferencvárosnál, sőt, talán még erősebb is, de a Fradi az mégiscsak a Fradi.  Csodálatos volt az ottani hét év, az utolsó idényt leszámítva mindig tíznél több gólt szereztem, és hogy csak néhány játékost említsek: Julian Jennerrel, Gera Zoltánnal, Hajnal Tamással, Varga Rolanddal vagy Roland Lamah-val nagyon szerettem együtt játszani. Ami az edzőket illeti, hihetetlen szenvedély jellemezte Ricardo Monizt, Máté Csabával régóta ismertük egymást, remek volt az öltözői hangulat, Lipcsei Gábor vagy Czakó Péter hozzánk hasonlóan mindig vevő volt a hülyéskedésre.

– Miután betöltötte a harmincat, még három évet játszott a Fradiban, de törvényszerű volt, hogy Paksra tér vissza?
– Tulajdonképpen igen. Egy esetben nem jöttem volna vissza, ha kiesik a csapat. Rezgett is a léc, aztán amikor visszajöttem, még nehezebb idény következett, de utána jobb időszak jött.

–  Ha akkor valaki azt mondja, negyven­évesen még mindig a klub játékosa lesz, elhiszi?
– Dehogy hiszem el! Ezzel az alkattal, ennyi idősen? Negyvenévesen kevesen vannak az élsportban, ilyenkor a sportolók kilencvenkilenc százaléka már befejezi a pályafutását. Hogy még itt lehetek, talán genetika és szerencse kérdése is, de valószínűleg jó alapokat is kaptam. Benne lehet a rengeteg gyerekkori futball, aztán elkerültek a komolyabb sérülések, és persze szükség van arra is, hogy az ember ennyi idősen is így szeresse a futballt. Most éppen az bánt, hogy ki kell majd hagynom a téli teremtornákat, bár tudom, ugyanúgy elmegyek majd, csak nem játszom. Amikor „szívjuk egymás vérét”, majd a torna végén megiszunk egy-két bambit, az mindig jó, arról nem is beszélve, győzni továbbra is szeret az ember.

– Az NB I-es örökrangsorban kilenc mérkőzésre van a harmadik helyezett Illés Bélától, és harminckilencre az első Végh Zoltántól. Mindkettő belátható távolság?
– Most már piszkálja a fantáziámat, hogy lehagyjam Végh Zoltánt! A következő fél év vízválasztó lesz, ha jól térek vissza a sérülésemből, és tudok játszani, mondjuk, tíz meccset tavasszal, akkor a következő évben rá kellene menni az ötszázhetvenegy mérkőzésre. De ha azt érzem, nem tudok hozzátenni a csapat játékához, nem hiszem, hogy erőltetem.

– Mire a leginkább büszke? Hogy játszott 531 mérkőzést az első osztályban, a 172 góljára, a huszonöt válogatottságára vagy valami egészen másra?
– Arra, hogy ha gólt szerzek, oda tudok menni a fiaimhoz, Dánielhez és Gergőhöz ünnepelni! Jó lenne még a legkisebbet, Dávidot is megvárni, de őt már alighanem csak Madocsán tudom. Ez mindig pluszmotiváció, ha ez nem lenne, talán már nem ezen a szinten játszanék. 

– Van olyan döntése, amit megbánt?
– Utólag kár bármin is keseregni, nem is foglalkozom vele. Ki tudja, mi lett volna, ha iskolásként nem hagyom abba másfél évre a játékot, tudomásul kell venni, a ha a futballban sem játszik.

– Hol látja magát újabb tíz év múlva, vagyis ötvenévesen? Netán a Madocsa játékos-edzőjeként?
– Bízom benne, annyi idősen tudok még legalább Madocsán futballozni, az NB I-et már nem mondom... Nem biztos, hogy a bátyám addig kitart, már így is minden évben be akarja fejezni, de talán még sikerül rábeszélni a folytatásra.

– Mennyi gólt várhat majd az edző Böde Dániel a játékos Böde Dánieltől?
– Kevés csapat van a mi osztályunkban, huszonkét fordulóból áll a bajnokság, de most, ha egészséges lennék, ötvenet szerintem szereznék. Hogy több is lenne bennem? Azért negyven fölött már lassul az ember, és az sem mindegy, kitől kapom majd a passzokat...

Róla mondták...

„Tizenkilenc évesen került az NB II-ben szereplő csapat keretébe, először a Barcs elleni győztes mérkőzésen csereként küldtem pályára. Védekező középpályásként számoltam az őserejével, akkor még nem tudhattuk, miként csúcsosodik ki pályafutása. Erős, akaratos gyerek volt, voltak köztünk nézeteltérések az öltözőben, főleg, ha nem cseréltem be. Az évek során hatalmasat fejlődött a játéka, köszönhető mindez a benne szunnya­dó energiáknak, s azoknak, akik pallérozták” – LENGYEL Ferenc, a Paksi FC korábbi vezetőedzője. „Az NB II-es Integrál DAC játékosaként találkoztam először Böde Danival, és a meccs előtt senki sem gondolta – így én sem –, hogy élete első felnőttgólját, amely egyben a győzelmet is jelentette, éppen ellenünk szerzi. A sors fintora, hogy kétszer is nagy ívű pályafutást befutó futballista rúgta vagy fejelte első gólját a kapumba, merthogy Böde Dánielt Szabics Imre követi a sorban. Szerintem Dani a játéktudása alapján légiósként is megállta volna  a helyét” – MOLNÁR Levente, a DAC, az ETO, a Vasas és a Honvéd korábbi kapusa. „Sohasem futballoztunk egy csapatban, ám ellenfélként számos alkalommal találkoztunk. Játszottam azon a meccsen is, amelyen az első NB I-es gólját szerezte a Vasas ellen. Már akkor is energikus, erős játékos volt, ha elindult a saját tizenhatosáról, ember nem volt, aki megállította. Egyébként Dani is abba a dunaújvárosi gimnáziumba járt, mint én, ezért ha találkoztunk, mindig az volt az érzésünk, hogy egy csapatban futballoztunk” – SOWUNMI Thomas, a Dunaferr, az FTC, a Vasas és a Siófok 10-szeres válogatott csatára. „Hadrendet és játékrendszert is váltottunk a 2010–2011-es bajnokságban, így Böde Dani a center mögött vagy középcsatárként futballozott. Ontotta a gólokat, alaposan kivette részét az ezüstérem megszerzéséből. Sokan az erejét emlegetik fő erényeként, én azonban sokkal inkább a futballtudását, a technikai képességét, a fejesei, valamint a kombinatív érzékét említem, a remek indításai pedig magasan az átlag fölé emelik. Sokat köszönhet azoknak, akik felfedezték” – KIS Károly, a Paksi FC-vel ezüstérmes vezetőedző.

2011. május 13., NB I: Paks–Vasas 3–0 Az angyalföldiek ellen szerezte pályafutása első NB I-es mesterhármasát. Az első félidőben Kiss Tamás átadása után vette be a fővárosiak kapuját, majd a fordulást követően előbb Csehi Tamás, majd Kulcsár Dávid készítette elő neki a labdát. Három szép Böde-góllal tartotta otthon a három pontot a Paks, amelyben rajta kívül pályára lépett a ma is a csapatot erősítő Szabó János, Haraszti Zsolt kettős. 2015. szeptember 12., NB I: Újpest–Ferencváros 1–2 Mbaye Diagne révén gyorsan előnybe került az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban, és sokáig úgy tűnt, legyőzi ősi riválisát, azonban Böde Dániel a hajrában kétszer villant. A Ferencváros csapatkapitánya előbb Leandro beadása után remek fejessel szerzett gólt, majd Stanislav Sesták átadását követően csodálatos mozdulattal, félollózva vette be a lilák kapuját – ezzel a látványos találattal nyert a Fradi. 2015. október 8., EB-SELEJTEZŐ: Magyarország–Feröer-szigetek 2–1 Meglepetésre a vendégek korán vezetést szereztek a Groupama Arénában, a szünetben csereként beálló Böde Dániel azonban egymaga megfordította az eredményt. Előbb a 63. percben Kádár Tamás beadása után gyönyörűen fejelte a kapuba a labdát, majd a 71. percben Nikolics Nemanja passza után elképesztő erővel bombázott a bal felsőbe – a győzelem kulcsfontosságú volt az Eb-kijutás kivívásához. 2015. november 25., EB-PÓTSELEJTEZŐ: Magyarország–Norvégia 2–1 Az idegenbeli győzelem után hazai pályán is nyert a magyar válogatott, így kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. A legtöbben Priskin Tamás fantasztikus góljára emlékeznek, azonban a 62. percben a helyére beálló Böde Dániel is szerzett emlékezetes pillanatokat: a második magyar gól előtt ő csúsztatta meg a labdát, valamint nemes egyszerűséggel földhöz vágta Even Hovlandot, amiért sárga lapot kapott. 2025. február 16., NB I: Ferencváros–Paks 0–2 Sokáig nem született gól az Üllői úton, azonban Böde Dániel pályára lépése után ez megváltozott. A rutinos csatárt az 58. percben küldte pályára Bognár György, s a 64.. majd a 90+5. percben is bevette egykori csapata kapuját. Előbb Osváth Attila előrevágott labdáját lőtte kapásból a hálóba, majd Tóth Barna lekészítését követően passzolt a bal alsóba. Az idény végén 15 találattal gólkirály lett.