FFT: hogyan lett MLSZ-székház egy római-parti üdülőből?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.28. 17:17
1996 februárjában másodszor lett az MLSZ elnöke Laczkó Mihály, amit kevesen értettek, mert első ciklusában, 1989 és 1994 között ő maga mondta, hogy nem sok ideje volt a futballal foglalkozni az általa irányított Magyar Kábel Művek privatizációja mellett.

Aztán különös dolog történt: új székházba költözött a szövetség. A fővárosi Római-parton álló, a Királyok útja 141-143. szám alá bejegyzett új székház egy korábbi hatalmas, 4382 négyzetméteres üdülő volt. Az MLSZ a tulajdonostól, bizonyos K. György kft.-jétől bérelte öt évre 90 millió forintért az ingatlant. Csakhogy kiderült, hogy K. György ezt az ingatlant alig néhány hónappal korábban vásárolta meg, méghozzá a Magyar Kábel Művektől… Vagyis: a Laczkó Mihály által vezetett kábelgyár eladta K. Györgynek 22 millió forintért a nyaralót, amelyet aztán K. György azonnal bérbe adott 90 millióért a Laczkó által vezetett MLSZ-nek. Ráadásul a szövetség előre kifizette a teljes összeget.

A Sport plusz hetilap nyomozásba kezdett a különös tranzakció miatt, aztán K. Györgyre valaki rálőtt az utcán…

A teljes történet elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Az MLSZ helyzetjelentést adott Bolla Bendegúz sérüléséről

Magyar válogatott
2026.09.29. 12:36