NB I: Az ilyen légkörű meccseket még szoknunk kell – Kuttor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.08. 20:47
null
Az ilyen légkörű meccseket még szokniuk kell a mezőkövesdi futballistáknak (Fotó: Földi Imre)
Az NB I 17. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 3–2-re legyőzte a Mezőkövesdet. A mérkőzést követően a két csapat vezetőedzője, Szerhij Rebrov és Kuttor Attila értékelt.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Ferencváros–Mezőkövesd 3–2 (Lanzafame 1., 79., Varga R. 88. – 11-esből, ill. Cseri 83. – 11-esből, Vadnai 91.)
Budapest, Groupama Aréna, 7054 néző. Vezette: Andó-Szabó

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!


„Nehéz mérkőzés volt. Úgy gondolom, hogy a második félidőben hagytuk őket kicsit többet kezdeményezni, de büszke vagyok a csapatra, főleg arra, amit védekezésben nyújtottunk. Többet birtokolták a labdát, ám nem mindegy, hogy melyik zónájában a pályának. Kíváncsi lennék a statisztikákra, hogy a két csapat mennyit passzolt a másik térfelén. Ahogy azt már többször is említettem, nem feltétlenül az az együttes nyer, amelyik többet birtokolta a labdát” – nyilatkozta a hazaiak vezetőedzője Szerhij Rebrov, majd elmondta, két nap pihenőt kapnak a játékosai, utána pedig készülnek a jövő vasárnapi, Mol Vidi FC elleni meccsre.



„Azt gondolom, értékes találkozót játszottunk a Ferencváros ellen – kezdte a sajtótájékoztatót Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője. – Az első perc eseményei meghatározták a mérkőzést, de ettől függetlenül meccsben voltunk, és a végén esélyünk nyílt a pontszerzésre a Ferencváros otthonában. Bátort futballt játszottunk, gratuláltam is a srácoknak, hiszen amit képviselünk, azt ma is lehetett látni. Azért a Fradi ellen játszottunk a Groupama Arénában, ami elképzelhető, hogy a játékosokban is egy más lelkiállapotot okoz. Lehet, hogy az ilyen légkörű mérkőzéseket még szoknunk kell.”

A lefújást követően Molnár Gábor, Davide Lanzafame és Varga Roland értékelt az NSO Tv stábjának.

„Remek mérkőzést játszottunk, a Fradi otthonában lőttünk két gólt. Sajnos hamar gólt kaptunk, ezáltal teljesen más lett a meccs. Ki fogjuk elemezni a hibáinkat hétfőn vagy kedden, a mai nap így sikerült” – mondta csalódottan Molnár Gábor, a Mezőkövesd támadója.

„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, szükségem volt erre a gólra. Nagyon boldog vagyok a három ponttal. Jó futballt játszottunk, persze nem lehet mindig nálunk a labda, védekezni is kell, ahogy azt a második félidőben tettük” – nyilatkozta az FTC első két találatát szerző Davide Lanzafame.

„Nehéz meccs volt, megszenvedtünk a három pontért – kezdte Varga Roland. – Az a lényeg, hogy nyerni tudtunk és így mehetünk majd a jövő heti mérkőzésre. Örülök a több lehetőségnek, de csak teszem a dolgom. Holnap regenerálódás vár ránk, aztán nyilván ugyanúgy fogunk készülni, mint az összes többi találkozóra. Még azért addig van egy hét, mi magunkban bízunk.”

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
22 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.09.23. 23:46

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28