DVTK: Futács Márkó visszatérhet a klubhoz – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.03. 20:10
null
Futács Márkó korábban már játszott a Diósgyőrben (Fotó: Nemzeti Sport)
Az amigeleken.hu információi szerint a tavaszi szezonban a labdarúgó NB I 10. helyén álló DVTK-nál folytatja pályafutását Futács Márkó.

 

A miskolciak ügyében jól értesült oldal úgy tudja, a háromszoros válogatott futballista a bajnokság végéig ír alá. A megállapodás mindkét fél számára előnyös lehet, a DVTK-nak szüksége van egy gólerős támadóra, míg a játékos az esetleges jó teljesítménnyel könnyebben szerződhet erősebb bajnokságba az idény végeztével.

Futács tavaly nyár végén bontott szerződést a horvát Hajduk Splittel, azóta nincs csapata. A súlyos térdsérüléséből már felépült 28 éves csatárt Dél-Amerikából is keresték, a kolumbiai Antena 2+ rádió arról számolt be korábban, hogy az Independiente Santa Fe felvette a kapcsolatot a magyar futballistával, ám jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy Futács visszatér a DVTK-hoz, amelynél a 2013–2014-es idényben 35 mérkőzésen 15 gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Futács Márkó (szabadon igazolható)
Távozók: Lipták Zoltán (szabadon igazolható), Nagy Tibor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 18 12 3 3 36–15 +21 39
2. Mol Vidi FC 18 10 4 4 30–16 +14 34
3. Debreceni VSC 18 8 6 4 25–19 +6 30
4. Budapest Honvéd 18 8 5 5 21–15 +6 29
5. Újpest FC 18 7 7 4 21–14 +7 28
6. MTK Budapest 18 8 3 7 27–25 +2 27
7. Mezőkövesd Zsóry FC 18 6 6 6 25–23 +2 24
8. Paksi FC 18 5 7 6 22–25 –3 22
9. Puskás Akadémia FC 18 6 3 9 21–24 –3 21
10. Diósgyőri VTK 18 4 5 9 18–29 –11 17
11. Kisvárda 18 4 4 10 16–35 –19 16
12. Szombathelyi Haladás 18 2 3 13 13–35 –22 9

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik