Haladás: osztrák próbajátékos, egy távozó és egy elutasított ajánlat

2019.01.07. 14:39
null
Lukas Rotpuller sokáig az Austria Wien játékosa volt, most Szombathelyen vesz részt próbajátékon (Fotó: sportnews.com)
Zajlik az élet az NB I-ben sereghajtó Haladás labdarúgócsapatánál. A már szerződtetett Holdampf Gergő után ma egy osztrák próbajátékos is csatlakozott Horváth Ferenc vezetőedző keretéhez, miközben Kovalovszki Mátét kölcsönadták Mosonmagyaróvárra, viszont Németh Máriót nem engedik el Mezőkövesdre, hiába érkezett érte ajánlat.

 

A bajnoki táblázat utolsó helyén álló Szombathelyi Haladás vezetői korábban kijelentették: a tetemes, nyolcpontos hátrány ellenére mindent megtesznek, hogy a zöld-fehér csapat ősztől is NB I-es legyen, ennek érdekében megerősítik a keretet. Nos, eddig a volt kispesti középpályás, Holdampf Gergő írt alá, hétfőn pedig Lukas Rotpuller személyében osztrák védő érkezett próbajátékra – írja a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu.

A 27 éves, 188 centiméter magas, elsősorban belső védőként bevethető Rotpullerre nem mondhatni, hogy gyakran váltogatja csapatait. Első profi klubja 2011-ben az Austria Wien volt, amelyben egészen 2017 júliusáigfutballozott – közben egy évet kölcsönben a szintén osztrák SV Riedben szerepelt. 2018 februárjában a spanyol másodosztályú Real Valladolidhoz szerződött, ám tavasszal egy mérkőzésen sem jutott szóhoz, nyáron távozott az Ibériai-félszigetről, azóta klub nélküli. Rotpuller az osztrák első osztályban 133, a második ligában 22 bajnokin szerepelt. Az Austria Wien színeiben hat Európa-liga-selejtezőn és négy El-főtáblás meccsen is futballozott, utóbbiakon két gólt is szerzett. Ezen kívül egy Bajnokok Ligája-selejtezőn lépett pályára a háromszoros U17-es, egyszeres U20-as osztrák válogatott játékos, aki az Austria Wien csapatával a 2012–2013-as évadban osztrák bajnokságot nyert.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Haladás több fiatal labdarúgót is kölcsönadhat a tavaszi szezonra. Közülük Kovalovszki Máté sorsa már eldőlt, ő kölcsönben az NB II-es Mosonmagyaróvárnál folytatja pályafutását – ezt az NSO megkeresésére Tóth Miklós ügyvezető megerősítette. Petró Balázs és Pinte Attila is távozhat, de nekik még nem találtak klubot.

Úgy tudjuk, rajtuk kívül is lehetnek távozók, és a napokban újabb próbajátékosok is csatlakozhatnak a Haladáshoz. Ellenben Németh Márió marad Szombathelyen, annak ellenére, hogy ősszel csak tíz bajnoki meccsen szerepelt és csak egyet játszott végig. Információink szerint a Mezőkövesd ajánlatot is tett a középpályásért, de ezt a vasi klub nem fogadta el.

Tóth Miklós ezt az értesülésünket nem kívánta kommentálni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Holdampf Gergő (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Lukas Rotpuller (osztrák, szabadon igazolható, legutóbb Valladolid – Spanyolország)
Távozók:
Emil Lyng (dán, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kovalovszki Máté (Mosonmagyaróvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Petró Balázs, Pinte Attila

 

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:23

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42
Ezek is érdekelhetik