Kisvárda: „Az egyik legértékesebb román játékost szerződtettük”

Vágólapra másolva!
2019.01.19. 14:01
Nagy Sándor, a labdarúgó NB I-es Kisvárda utánpótlásának szakmai igazgatója úgy véli, hogy a klub Gheorghe Grozav személyében az egyik legértékesebb román játékost szerződtette.

A szakember a Kisvárda honlapjának beszélt a néhány napja megszerzett 27-szeres válogatott támadóról. a Kisvárda honlapjának beszélt a néhány napja megszerzett 27-szeres válogatott támadóról.

„Az egyik legértékesebb román labdarúgót sikerült átigazolnia felnőttcsapatunknak, ő lehet az egyik legjobb futballista a magyar ligában – mondta el Nagy Sándor. A közös munka során felméréseket végeztünk, illetve olyan jellegű feladatokat, amelyeket egyedül is el lehet végezni. Elsősorban erőnlétit, de előkerültek olyan eszközök is, amelyek segítségével labdás edzéseket is tudtunk neki tartani. A felmérések azt mutatták, hogy tökéletes edzettségi állapotban érkezett hozzánk, s a technikai edzéseken kiderült, hogy mindkét lábával nagyszerűen bánik a labdával, nem jön zavarba, ha esetleg nem úgy érkezik felé a labda, ahogy azt várni lehetne. Biztos, hogy erősödik vele a csapat, úgy gondolom, ilyen szintű igazolást a télen egyik magyar csapat sem tudott eddig felmutatni.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Sztavrosz Cukalasz (görög, szabadon igazolhatóként, legutóbb Apolon Zmirnisz – Görögország), Délczeg Gergely (szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Hugo Seco (portugál, szabadon igazolhatóként, legutóbb Irtis Pavlodar – Kazahsztán)
Kölcsönbe érkezők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Artem Milevszkij (fehérorosz-ukrán, Dinamo Breszt – Fehéroroszország), Vuk Mitosevics (szerb, szabadon igazolható), Temur Parcvanija (ukrán-grúz, szabadon igazolható), Rácz Ferenc (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jánvári Gábor

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
29 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik