DVTK: rutinos szlovák védőt tesztel Fernando Fernández

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.06. 11:28
A labdarúgó NB I-ben tizenegyedik helyen álló Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján jelezte, hogy Peter Kavka szlovák középhátvéd próbajátékra érkezett.

A 28 éves bekk legutóbb a szlovák élvonalbeli Zemplín Michalovce (Nagymihály) játékosa volt, januártól azonban szabadon igazolhatóvá vált. Korábban évekig az MFK Kosice (Kassa) színeiben futballozott, s utána tett egy kitérőt a cseh második ligába is.

A szlovák első osztályban több mint 150 mérkőzésen lépett pályára, összesen öt gólt szerzett. A kassaiakkal 2014-ben kupagyőztes lett.

A szlovák első osztályban több mint 150 mérkőzésen lépett pályára, összesen öt gólt szerzett. A kassaiakkal 2014-ben kupagyőztes lett.

Kavka szerződtetéséről később dönt a Fernando Fernández vezette szakmai stáb.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Boros Gábor (Budafok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Peter Kavka (szlovák, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia, próbajáték)
Távozók: Lipták Zoltán (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Nagy Tibor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
38 perce

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
3 órája

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
13 órája

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
14 órája

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:14

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 21:36

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:27
Ezek is érdekelhetik